BOGÁRDI ZOLTÁN
BOGÁRDI ZOLTÁN
BOGÁRDI ZOLTÁN (MDF): Köszönöm a szót Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az elmúlt hetek politikai, gazdasági vitái sajnos nem teremtettek jó légkört adótörvények költségvetési vitájához. Amikor az állampolgár nap mint nap arról hall, hogy ki milyen indokkal, milyen megbízás alapján hány milliót síból ki a köz bukszájából, az önkormányzatok pénzéből, akkor nem nagyon nagy hajlandóságot mutat az önök, a kormány által elképzelt 530 milliárd szja befizetésére.
Nem iparkodik túlzottan, ugyanis az állampolgár úgy gondolja - sajnos, mondom én -, hogy amit szabad másnak, azt neki is szabad. Ezért ha lehet, egy ilyen vita előtt tisztába kellene tenni a társadalmat, a politikai életet, és úgy látni hozzá, mert akkor elhiszi az állampolgár azt, amit a kormány ígért, így viszont nem tudom, hogy elhiszi-e.
Nem tudom, mert az előterjesztésben is hallottuk - kormánypárti képviselőtársaim alátámasztották -, a kormány másfél százalékpontos adócsökkentést tervez az szja-ban az idei esztendőben. Ez a másfél százalék tulajdonképpen biztató kezdet lehetne, ha biztos lenne. De egyáltalán nem látom biztosnak akkor, amikor az elmúlt évek tapasztalatai óvatosságra intenek. Gondoljuk csak végig ...
Ezt az szja tervet a kormány 17 százalékos átlagbér-növekedéssel és 18 százalékos inflációval számolta. Ha emlékeznek rá, egy évvel ezelőtt a kormány beterjesztette az szja-tervezetét, de adótábla nem volt benne. Itt folyt a vita már, amikor még nem volt megegyezés, Ungár Klára képviselő asszony ezt szóvá is tette, ha jól emlékszem, kormánypárti oldalról is. Ennél egy kicsit most előbbre vagyunk ugyan, van egy adótáblánk, de nem biztos, hogy így igaz. Tavaly az Érdekegyeztető Tanácsban 19 százalékos inflációval jött létre a megállapodás, ez az infláció ma 24 százalék, energiaár-emelés nélkül. Viszont a megegyezés, jelzem, 19 százalékon történt. Jövőre energiaár-emeléssel kezdünk és úgy hallom, hogy nem csak energiaár-emelés lesz jövőre, tehát egyáltalán nincs biztosítva az, hogy 18 százalék marad az infláció. Ha viszont az infláció magasabb lesz, mint 18 százalék, akkor a kormány előterjesztése úgy rossz, ahogy van. Akarom mondani nem igaz, mert nem tudjuk, hogy milyen rétegek tudják érvényesíteni jövedelmeikben az inflációt. Attól félek, hogy nagy csoportok - elsősorban az alkalmazotti csoport -, nem fogja tudni érvényesíteni az előre nem számított inflációt, ebből adódóan ők vesztesei lesznek az inflációnak, azaz ők fizetik meg az inflációs adót. De van egy másik problémája is ennek a körnek, ugyanis, akik fizetésből - egyik hónapról a másikra - élnek, tehát felélik a jövedelmeiket, nem tudják kivédeni az inflációt. Az ő javaik minden hónapban, pontosabban az ő bevételeik minden hónapban elfogynak, tehát nem tudnak olyan beruházásokat eszközölni, amelyek az inflációt követik.
Ebből adódóan nagyon óvatosan kell bánnunk ezzel a másfél százalékkal, mert ilyenformán egyáltalán nem biztos, és nem tudjuk azt, hogy ki nyer ezen. Pedig nagyon nagy szükség volna arra, hogy egy konszenzus legyen. Egy olyan megegyezés legyen kormánypártok és ellenzék között, ami hosszú távra elfogadható. Ami működőképessé teheti ezt az egész rendszert, amiben jogalkotó, jogalkalmazó és jogalany is el tud igazodni, mert ha minden évben fölforgatjuk az egész rendszert, akkor nem fog tudni működni, mert a szereplőknek meg kell tanulniuk a jogszabályt ahhoz, hogy azt alkalmazni vagy a maguk életében használni tudják.
A kormány pedig erősen számol azzal, hogy békésen elfogadja az állampolgár ezt az előterjesztést, ugyanis gyenge csírák, úgymond kedvező előjelek - bár mondom gyengék - vannak a tervezetben, és ezzel próbálja a kormány a nagy békákat lenyeletni az állampolgárral.
Sajnos azt kell mondanom, hogy végiggondolatlan a koncepció és ez meglátszik minden egyes paragrafusán. Mellőzi az egységes elvet, mellőzi a célt. Cél nélkül pedig nagyon nehéz politikát csinálni. Most jön elő az a tétel - ami már elhangzott ebben a Házban -, hogy nemcsak az a fontos, hogy egy kormány mit csinál, hanem az is, mit akar csinálni, hova akar eljutni. Hát az, hogy ez a kormány hová akar eljutni sajnos, ebből a tervezetből nem derül ki.
Azt kell mondanom, hogy az előttünk fekvő személyi jövedelemadó-törvénytervezet elmulasztott egy lehetőséget arra vonatkozóan, hogy kitapinthatók legyenek ezek a célok és ezt az állampolgár mint hosszú távú célt, el tudja fogadni. Itt elsősorban a pénz behajtása a cél és ezt nem is titkolja a tervezet. A Magyar Demokrata Fórumnak nemcsak az a fontos, hogy ebben a tervezetben mi van benne, mihez nyúlt hozzá a kormány, hanem legalább annyira fontos az, ami kimaradt belőle. Mik azok, amik kimaradtak ebből a tervezetből, és kedves képviselőtársaim látni fogják, hogy ezek legalább annyira fontosak.
Vegyük néhány pontját, néhány paragrafusát a törvénytervezetnek részletesen, mert idő hiányában az egészre nem kerülhet sor, bizonyos részeit képviselőtársaim fogják majd kifejteni.
Vitathatatlan, a törvénytervezet legjelentősebb része az, amiről ott legtöbb szó is esett, a mezőgazdasági kistermelés adóztatása, vagy az adóztatás elképzelése, pontosabban - ahogy a kormány fogalmazott -, a mezőgazdasági kistermelők arra kényszerítése, hogy adóbevallást készítsenek. Nagyon jelentős körről van szó, itt elhangzott: 2,5 millió főt jelöl meg a kormány, akit érint ez a tervezet, és 1,3 millió az érintett gazdaságok száma. Tehát ennyi őstermelői igazolvány kiadásával tessék számolni, legalább ennyi adóbevallással az APEH-nél, és tessék végiggondolni - tegnap már a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményeként elmondtam, hogy ez mit jelent -, hogy fog ezzel megbirkózni a hivatal, azt már nem is kérdezem, hogy mit érez a kistermelő egy ilyen végiggondolatlan elképzelés láttán.
(10.00)
Az az érvelés pediglen, miszerint a tervezet nem azt célozza meg, hogy a mezőgazdasági kistermelő adót fizessen, mert végül is kedvezményekben visszakapja azt az adóbefizetési kötelességet (sic!), amit itt a kormány megvillant, hanem elsősorban az, hogy a kistermelő adóbevallást készítsen, és ezzel gyakorlatilag számlaadásra kényszerítse a szolgáltatót, a beszállítót, a kereskedőt. Érdekes párhuzam állítható fel ugyanis azzal, hogy a családiház-építésnél a kormány eltörölte az áfa-visszaigénylés lehetőségét, pontosan azt a célt bekkelte ki, amit itt megcéloz. Gondolják csak végig, aki családi házat épít, nincs érdekelve abba hogy számlát kérjen, elsősorban ezért, meg aztán az árengedményért, amit a forgalmazó ad neki, ha nem kér számlát, nem is kér számlát. Ilyen formán megnyílik az út a gyártól - téglagyártól, cementgyártól - a kereskedőn át az építőig, számla, adófizetés nélkül. Tehát ez egy kicsit, hogy finoman fogalmazzak, sántít.
Ha kedve volna az embernek, akkor mosolyra húzná a száját annak hallatán, amit itt az előterjesztésben is hallottunk, hogy: de a kormány nem tervezi a saját fogyasztás adóztatást. Ez azt jelenti, hogy nem kell félnünk attól, hogy esetleg valakik ellenőrzik, hogy mennyi barackot evett a gyerek, vagy hány tyúk vagy disznó van, és ilyen formán, ha jól hallom, egyelőre Pelikán elvtársnak se kell félnie, hogy Virág elvtárs látogatást tesz nála, még akkor se, ha annak a bizonyos állatnak meg kell halnia, bár tudjuk az élet most sem habostorta. Tehát ez nem érvrendszer, elnézést kérek a humoros kitérőért. (Bekiabálás a kormánypárti sorokból: Ez humor!) Tisztelt képviselőtársaim, ez valóság volt, ez nem humor, önök legalább annyira emlékezhetnek rá, mint én.
Néhány szót mindenképpen kell mondanom azokról a törvénytervezetbe be nem került lehetőségekről, amik a mezőgazdaságot érintenék és érintik is. Ez a bizonyos negyedévi adó, az adóelőleg kérdése. Tegnap már röviden szóltam róla. Sajnálattal állapítom meg, hogy a 49. -ban az adóelőleg kérdéséhez nem nyúlt hozzá a kormány, ugyanis a mezőgazdaság vonatkozásában ez tragikus. Ha ezt a mezőgazdasági kormányzat nem érzi, akkor én rendkívül szomorú vagyok. Örömmel konstatálom, hogy Kis Zoltán egyetért velem.
A másik a földbérbeadás adóztatása. Kérem, a gazdálkodó, aki föld-bérbeadást kénytelen eszközölni, mert távol van a földje és közelebb tud bérelni, be kell hogy tudja, hogy forgassa a vállalkozásába a földbérbeadásból származó jövedelmet, mivel a föld bérletéért ő bérleti díjat fizet. Ezt tessék végiggondolni, módosító indítványokkal megpróbáljuk a helyzetet javítani.
A másik a földvásárlás adókedvezmények visszaállítása. '94-ig működött Magyarországon az adóalap 30 százalékáig földvásárlásra fordított összegek adóalapból való leírásának lehetősége. Higgyék el, ez egy evolutív fejlődés, egy vállalkozóvá válás folyamatának a segítése, és ezt a kormányzatnak meg kell tennie.
A következő a 63. , amihez ugyan hozzányúlt a kormány, és az ingatlanértékesítésből származó jövedelmek adóztatását a tavalyi 10 százalékról 20 százalékra megemelte, de elfelejtett hozzányúlni ezen jövedelmek lakásépítésre fordíthatóságának a megkönnyítéséhez. Tetszenek rá emlékezni: a tavalyi módosítást erősen kritizáltam emiatt, mondván, hogy helytelen a kormánynak az az elképzelése, miszerint az ingatlanértékesítésből származó jövedelmek, ha azt a családtag saját maga lakás építésére kívánja fordítani - a tulajdonos -, adó alá esnek, be kell fizetnie az erre vonatkozó adót, és majd ha megszerezte, megépítette a lakást, akkor visszaigényelheti. Helytelen, ugyanis tudjuk, hogy ezeknek az embereknek ez a pénz rendkívüli módon hiányzik, és a lakásépítés támogatása saját erőből, igenis kötelessége a kormánynak. Itt nem olyan elemekről van szó, akik az államra várnak, hogy nekik lakást építsenek, hanem olyan személyekről, akik maguk akarják a problémát megoldani.
A pénzforgalom mérséklésének elképzelése gyermetegnek tűnik. Kérem, néhány kérdéssel szeretném megvilágítani a helyzetet. Olyan fejlett-e Magyarországon a bankrendszer, hogy ez megoldható? Olyan nagy-e a bizalom a gazdaság szereplői között, hogy ezt a bizonyos átutalási rendszert meg tudnánk csinálni? És a következő: ha esetleg valaki nem fizet erre a bizonyos számlára teljesítés után, ki vállalja a felelősséget?
A kormány elképzelése, miszerint a három gyermeknél többet nevelőknél 1000 forint/gyermek adókedvezményt ad havonta, jó kezdet. Ezzel kapcsolatos véleményünket Kis Gyula képviselőtársam fogja elmondani. Mindenesetre ezt mi kevésnek tartjuk, ugyanis itt is saját maguk által megtermelt pénznek a leírhatóságáról van szó.
Összefoglalva: a Magyar Demokrata Fórum úgy gondolja, hogy igazságos teherviselés, a magasabb termelés jövedelemösztönzése az első két szempont, amit egy adórendszernek figyelembe kell venni, és csak utána következhetnek azok a kényszerlépések, mint amilyenek a kereslet-visszaszorítás, a fogyasztáscsökkentés és az adó mindenáron való behajtásának az elképzelése. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)
