DR. GERÓCS JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. GERÓCS JÓZSEF
DR. GERÓCS JÓZSEF (FKGP): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A Független Kisgazdapárt tudja azt, hogy adót kell fizetni mindenkinek, mert adó nélkül egy társadalmat fenntartani nem lehet. Ez végtelenül egyszerű.
Itt a gond az, hogy azokat a rétegeket akarják most megadóztatni, akik tényleg a legszegényebbek, és azokat akarják, azoktól akarnak adót szedni, ugyanis az a helyzet, hogy a kormány eladta azokat a nagy értékű vagyonokat, amelyekből eddig komoly árbevétel, illetőleg adó származott.
Nos, mivel ezek nem hozzák azt az eredményt, amit eddig hoztak, tehát ezek nem adóznak. Ahhoz, hogy a költségvetés egyensúlyban maradjon, el kell kezdeni a kisemberektől is a sápszedést, mert ez nem más.
Az, hogy nyíltak legyünk, és tudjuk azt, hogy a kistermelők mit termelnek, hogyan termelnek, és erről is mindenki, pontosan, mindent tudjon, ez eddig rendben van. De szeretne ám a lakosság is tudni arról, hogy a privatizációs bevételek hova kerültek, mi történt azokkal, mert ezekről nagyon keveset tudnak, és a lakosság nagyon-nagyon sokszor megkérdezte tőlem a fogadóóráimon, hogy hova ment az a 4 vagy 500 milliárd forint, ami a mostani privatizációs bevételből származott.
Az állami támogatásokat ezek a kis cégek nem veszik igénybe, mert ezek nem is jutnak oda, ezek nem tudnak és nem is fognak tenni semmilyen pályázatokat, mert azok után lehetne elérni ezeket a támogatásokat.
A másik pedig. A külföldiek nem az adónyilvántartásokból fogják megtudni, hogy ki, mit termel, hanem onnan tudják, amikor milyen vizsgálati eredményt adnak az illetékes szervek, konkrétan az állategészségügy, a növényegészségügy és egyebek. Tehát énszerintem ez felesleges, hogy túladminisztráltassuk a kistermelőket, mert evvel előbbre nem fogunk menni.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem