DR. KIS ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. KIS ZOLTÁN
DR. KIS ZOLTÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök asszony. Igenis, járom a vidéket, lehet, hogy annyiszor megfordulok egy-egy fórumon, mint ön. Hetente körülbelül három alkalommal tartok ilyen beszélgetést, ahol meg tudják érteni a termelők ennek a rendszernek a lényegét, mert van rá negyven percünk, hogy elmagyarázzuk nekik. Azt kérném, hogy ön is ebben legyen partner, és azt magyarázza el, ami a törvényben van.
Amiről ön beszél: ha valaki 3-400 ezer forintos árbevételt képes teljesíteni egy évben - ugye, ez az a kör, akik kiegészítik a jövedelmüket -, feltételezhetően az átalányelszámolást fogja választani, ami semmiben nem különbözik a mostani rendszertől. Mindössze annyi a különbség, hogy nem egy kockás füzetbe vezeti be az árbevételét - ezt most is meg kellene csinálnia, de nem csinálja meg -, majd a termelői igazolványba bevezeti, és azt az összeget vezeti be, amit ténylegesen megkap a felvásárlótól. Mert most nem az az összeg jelenik meg. A felvásárló sok esetben igénybe veszi az állami támogatást, a kompenzációs felárat, az intervenciós támogatást, de mégsem fizeti ki a termelőnek. A termelő pedig azt mondja, hogy neki teljesen mindegy, hogy mit írnak be, mert nem számít a jövedelme sehol nyilvántartottnak. Most majd csak azt fogja elfogadni, amit valóban megkapott. És ha valakinek 300 ezer forintos éves árbevétele van mezőgazdasági termelésből, mondjuk állattenyésztésből, annak az éves adója 4 ezer forint, azaz négyezer forint lesz. Tehát 300 ezer forintos árbevételnél 4 ezer forint, 100 ezer forintos árbevételnél nulla forint, 200 ezer forintos árbevételnél 2200 forint. Tehát kettőezerkétszáz forintos éves adót kell valakinek befizetni, ha már legalább 200 ezer forint árbevételre tett szert.
Akkor ezzel most tényleg "agyonvertük" őket? És az állami támogatást így tudjuk odaadni. Így tudjuk, hogy ki mit termelt, milyen értéken értékesített, mi volt a jövedelemtermelő képessége. Az állami pénzeket, önök mondják, hogy a feldolgozók, a felvásárlók teszik zsebre, nem kapja meg a termelő. Hogy kapná meg, amikor nem tudom, hogy ki a termelő, nem tudom, hogy mennyit termelt? Ha majd itt ki lesz osztva a kvóta, hogy ki mit állíthat elő, mert sajnos afelé megyünk, akkor mire adok kvótát, ha nem tudom, hogy a termelő mit termelt eddig korábban. Ennek ez a lényege, kedves képviselőtársam. Nem öröm ez, de sajnos, az élet ilyen, kihívás előtt állunk. Vagy megtesszük, vagy a mi kistermelőink bizony tönkremehetnek. Köszönöm szépen, elnök asszony. Elnézést kérek. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem