DR. KIS ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. KIS ZOLTÁN
DR. KIS ZOLTÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen elnök asszony. Én, ha jogászként jól értettem, akkor azt jelenti, amit Rott Nándor képviselő úr itt előadott, hogy akinek adót kell fizetnie, az egy vétkes cselekmény, az egy bűnöző ember, tehát akinek nem kell adót fizetnie, az meg egy jótékony, rendes ember. Hát mi itt bűnözők vagyunk akkor ezek szerint, mert amikor felvesszük a tiszteletdíjunkat, akkor arról adnak egy kimutatást, és annak alapján adózunk. Itt neki nem azt kell bizonyítania, hogy neki kell-e adót fizetnie vagy nem, hanem annak kell a bizonyságát megadni, hogy ténylegesen mit kapott az árujáért, és ehhez milyen költségei merültek fel.
Kedves jó Képviselő Úr! Ha valaki, mondjuk, a legbonyolultabb rendszert választja, és gyűjti a kiadási és bevételi számláit is - ezt úgy hívjuk, hogy tételes elszámolást alkalmaz -, az az összes árbevételének a 40 százalékát, minden bizonylat nélkül, elszámolhatja mint kiadást, mondván, hogy alkalmi munkással dolgozik, a szomszédok ott vannak, a barátom az állatorvos, és nem kérek tőle számlát változatlanul, mint ahogy eddig sem kértem tőle, a tápboltos az innen-onnan szerzi be a tápot, nem biztos, hogy jó, ha számlát kérek tőle, tehát ebbe a 40 százalékba el lehet számolni. Tehát ha valakinek 1 millió forintos árbevétele van, és tételes elszámolást választ, az 400 ezer forintnyi árbevételt azonnal leírhat mint kiadást. Marad neki 600 ezer forint. Ha 600 forinthoz nem tud hozzágyűjteni 300-400 ezer forintnyi számlát - még egyszer mondom, 1 millió forintos árbevételnél -, akkor ez egy nagyon jól jövedelmező ágazat, mert akkor költség gyakorlatilag nem merül fel, csak nyereség van, jövedelem van, ami után viszont adózni kell. Ha viszont összegyűjtötte ezt a 300 vagy 400 ezer forintnyi számlát, akkor egy fillér adófizetési kötelezettsége sincs. Hát ezért hagytuk ezeket a lehetőségeket, hogy ne kelljen neki minden után futkosni, mert vannak olyan helyek -. és ez a mezőgazdaság olyan -, ahol nem lehet számlát beszerezni. 40 százalék elszámolható. Csak felírja, hogy 40 százalék, ennyi, semmivel nem foglalkozik. Ez nem bűnösség vagy vétlenség, ne tessék már haragudni. Köszönöm szépen, elnök asszony.
(11.20)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem