DR. SZABÓ LAJOS MÁTYÁS

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓ LAJOS MÁTYÁS
DR. SZABÓ LAJOS MÁTYÁS (MSZP): Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Izgalmas vita alakult itt ki, és én mint politológus kénytelen vagyok szót kérni csak azért, mert hihetetlen módon válik el ennek a vitának két vonulata. Az egyik, ami állandóan - főleg Kis Zoltán felől - jelenik meg, és szakmai oldalra próbálja meg visszahúzni a vitát. Egy másik, amelyik elemeli ettől a szakmaiságtól, és egy olyan politikai felhőbe burkolja, amely szerintem az egésznek igaziból - sokak részéről itt ma, főleg arról az oldalról - a lényege lenne.
(11.40)
Nevezetesen egy politikai állítást akarnak semmivel se többel igazolni, mint sokszor nagyon rosszul sikerült állítólagos szakmai érveléssel. Nagyon-nagyon szeretném kérni, hogy tessék végre komolyan venni azt, hogy a XXI. századhoz közeledünk, és ebben, hogy egy gazdaság a mezőgazdaságába is ezt belevive miként tud megoldani feladatokat, az képtelenség, hogy azt sírjuk - bármilyen más okoknál fogva is - vissza, hogy az út mellett és nem tudom én, hol lehessen árusítani, és így tovább. Kérem tisztelettel, a magyar parasztságnak azok az elemei, akik vállalják a magánparaszti farmerlétet, meg kell hogy tanulják a komputerek kezelését, akár a piacon is, lásd Észak-Olaszország.
A másik vonulat, ami nagyon egyértelműen számomra azt igazolja, hogy sokkal inkább egy politikai állítás jól vagy rosszul összeeszkábált bizonyítékainak, hogy mondjam, összesöpréséről lenne szó, ez a történelmiség bevitele. Kérem tisztelettel, nem az elmúlt 50 év nyűge a magyar mezőgazdaság jelenlegi állapota, hanem sokkal messzebbre kell visszamenni. Egy Emmanuel Wellenstein nevű tudósra szeretnék utalni, aki a centrum - periféria viszonyát írta le. Ez sokkal több, nincs most erre már időm, hogy erről beszéljek, de azért azt mindenféleképpen hozzátenném, hogy ez először olyan elmozdulás a saját véleményem szerint, amely a periférikus helyzetből való kimozduláshoz jogi, adópolitikai oldalról is lehetőséget ad. Így tessék erről gondolkodni. Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem