FODOR SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

FODOR SÁNDOR
FODOR SÁNDOR (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Lányi Zsolt képviselőtársam megjegyzésére csupán annyit. A Kisgazdapárt is és az ellenzéki pártok is évek óta hangsúlyozzák, hogy a pártállami időszakban egyfajta elbutítási folyamat zajlott. Ha az, amit ön kifejtett, a kistermelők, a magyar parasztság megnyomorítását szolgáló - lehet, hogy nem pont ezt a kifejezést használta, de a lényeg ez -, az adótörvénnyel összefüggésben, akkor én úgy gondolom, hogy pontosan annak az elbutítási folyamatnak, amire önök mindig hivatkoztak az elmúlt 40 évben, véget kell hogy vessünk, és inkább információval és tájékoztatással fel kell készíteni a magyar földművelő állampolgárt is ahhoz, hogy megfelelő és méltó partnere legyen akár az Európai Közösségnek, akár a világ bármely kultúr- és fejlett államaiban lévő állampolgároknak, és nem arról kell beszélni - amikor önök a parasztság érdekeit hangsúlyozzák -, hogy jól van úgy, ahogy eddig volt, és nem képes a magyar paraszt a számlát összegyűjteni, nem képes egy számoszlopot összeadni, a lényeg az, hogy a magyar parasztnak is meg kell tudnia tanulni számolni, és ki kell tudnia számítani, hogy a holnap és a holnapután mit jelent számára. A mindenkori kormányzatnak természetesen figyelembe kell vennie azt, hogy milyen közgazdasági eszközökkel tudja a magyar társadalom bármely polgárát segíteni az úgymond szebb és boldogabb európai jövő irányában. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem