KARAKAS JÁNOS

Teljes szövegű keresés

KARAKAS JÁNOS
KARAKAS JÁNOS (MSZP): Ígérem, hogy nem fogom kitölteni a két percemet. Csak az útszéli árusítás kapcsán. Tény és való, hogy mindenütt bevált dolog, hisz a termelő saját maga is szeretne közvetlen kapcsolatba kerülni bizonyos fogyasztói körökkel. Ez meg is érthető, sőt még az is érthető, hogy esetenként ez lehetőséget teremt neki arra is, hogy egy kicsit olyan pluszjövedelemhez jusson, ami után talán még adót se fizet. De azért ha az ember számlát akar, akkor adja is a számlát azonnal, de ha lehet, akkor elhallgatja.
De egyet ne feledjünk, hogy mondjuk, az a holland spárgatermelő, akinél a tavalyi év folyamán elvoltam, akitől szintén lehetett vásárolni, azért az árujának több mint 90 százalékát az árveréses piacon, közösen, szervezett formában, szövetkezeti formában értékesíti, és a legjobb esetben ez 10 százalék, de inkább csak néhány százalék ez. Tehát megintcsak a szervezettség, ami a lényeg, és az árufelelősség.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem