KELLER LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

KELLER LÁSZLÓ
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Még két perc sem lesz. Hiszen az általános vita kezdetén én utaltam arra, hogy a kormányzó pártok lehetőséget biztosítottak arra, hogy a költségvetési bizottság albizottságában kerüljön sor részletesen arra a vitára, amely tisztázza, hogy milyen problémák vetődnek fel a családi típusú jövedelemadózásnál, illetve a személyes jövedelemadózásnál. Én nagyon sajnálom azt, hogy ezen az albizottsági ülésen, sajnos, nem volt mód megismerni a Kereszténydemokrata Néppárt alternatív javaslatát, módunk volt megismerni a Pénzügyminisztérium által kidolgozott javaslatot, annak előnyeit, hátrányait, és sajnos, arra a következtetésre jutottunk azon kereszténydemokrata képviselőkkel együtt, akik részt vettek ezen az albizottsági ülésen, hogy bizony az ehhez szükséges forrás nem áll rendelkezésre. Az ezzel kapcsolatos hátrányok, sajnos, nagyobb súllyal esnek a latba, mintsem az előnyök. És ebből következett az, hogy most személyi jövedelem-típusú adózásról van szó a vita során.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem