PÁSZTOHY ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

PÁSZTOHY ANDRÁS
PÁSZTOHY ANDRÁS (MSZP): Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, az adótörvény módosításával kapcsolatosan szinte minden érv már elhangzott, de magam is mezőgazdasági vállalkozóként hadd szóljak pár gondolatot.
Tulajdonképpen külön kell választani azt, hogy valaki a saját családjának állít elő zöldséget, gyümölcsöt, netalántán sertést hizlal; és azt is külön kell választani, aki a piacra árut termel, amit Karakas képviselőtársam is említett. És nagyon fontos, hogy akik piacra termelnek, valóban lássák az eredetét azoknak az anyagoknak, amelyeket ennek érdekében fölhasználnak. És az is nagyon fontos, hogy a piacra termelő, akitől veszi, a beszállítói körnek az átláthatóságát is egy kicsikét fényre hozza. Ami kell; mondjuk a tápboltostól a tápot, különböző műtrágyákat és egyebeket.
Nagyon lényeges az is, hogy a termelő, amikor a piacra viszi az áruját, valamilyen számlát kapjon, tehát ő is tudja igazolni, kinek értékesítette. És végül is itt nem arról van szó, hogy a szegény kistermelőt ezzel is sújtjuk, hogy bürokráciába és adminisztrációba kergetjük.
Még annyit hadd tegyek hozzá, hogy az elmúlt időszakban, az elmúlt 15-20 évben viszonylag könnyű volt, mert a mezőgazdasági termelőszövetkezetek annak idején integrálták a kistermelést, és garantálták a minőséget is. Sőt, kistermelő, szövetkezeti integrátor, felvásárló hármas kapcsolásban garantálták a termékpályának a minőségi követelményeit, az ár, a pénzek mozgását követték, és így átlátható volt.
Tehát tulajdonképpen magam is - még egyszer hangsúlyozom - benne vagyok, nemcsak úgy, mint választópolgáraim révén, hanem magam is mint tevékeny részese azt kell mondjam, hogy itt nem a kistermelő, kisember megadóztatásáról van szó, hanem az átláthatóságról, az átvilágíthatóságról és a minőségi termelés garanciáiról van szó. És talán, ha ebbe az irányba gondolkodunk, közelebb jutunk a megoldáshoz. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó párt padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem