G. NAGYNÉ DR. MACZÓ ÁGNES

Teljes szövegű keresés

G. NAGYNÉ DR. MACZÓ ÁGNES
G. NAGYNÉ DR. MACZÓ ÁGNES (FKGP): Tisztelt Ház! Az imént én vezettem az ülést, és azért siettem be, hogy elmondjam, azóta mi történt. Nemcsak a kivezettetését rendeltem el a hölgynek, hanem azóta a Házból a kitiltását is. Nem tudom, hogy ki adta ki a számára az igazolványt - elnézést, nagyon siettem -, nem tudom, hogy ki engedélyezte azt, hogy állandó belépője legyen. A kivizsgálás folyamatban van, de a Házba a hölgy nem jöhet be.
Ennyit tudok mondani, és az őrséget kértem, hogy nézze meg, vajon hogyan fordulhat elő, hogy a Házba, egyáltalán az ülésterembe leülhet egy hölgy, annak ellenére, hogy nem tehetné be a lábát egyáltalán a képviselők helyére. Tehát a teremőröket is kértem, hogy a kivizsgálást folytassák le, és hamarosan megkapom az eredményt, hogy hogy fordulhatott elő, de mindenképpen felelősségre vonás fogja követni a dolgot. A Ház elnökének is jelentettem a problémát. A teremőröknél sokkal nagyobb szigort várunk, és azt hiszem, hogy a következtetéseket le lehet vonni abból, hogy három embernek kellett kivezetni a hölgyet, mert képviselői üléshelyre ült le.
Remélem, hogy elegendő ennyi intézkedés önöknek, de a későbbiekben tájékoztatni fogjuk a frakcióvezetőket a házbizottság ülésén arról, hogy mi történt. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem