KELLER LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

KELLER LÁSZLÓ
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Elnök úr, ügyrendi javaslatot szeretnék tenni. Még nem elnök úr elnökölt, amikor sajnálatos módon a Ház munkáját egy esemény megzavarta. Nem kommandósok, és nem szükséghelyzetükben kerültek a Parlament épületébe, hanem egy csinos, fiatal hölgy, aki ráadásul engedéllyel is rendelkezett. A Független Kisgazdapárt belépési engedélyével rendelkezett, akit sajnos a Független Kisgazdapárt frakciója elfelejtett arról felvilágosítani, hogy az ülésterembe lépni egyrészt nem léphet az ülésterembe, másrészt nem kérhet szót, persze ő még szót sem kért, hanem egyszerűen kierőszakolta a hozzászólását.
Én tisztelettel kérem elnök urat arra, hogy vizsgáltassa ki a Házzal, és hozzák nyilvánosságra, hogy milyen módon juthatott az engedély birtokába ez a hölgy, és milyen módon juthatnak engedélyek birtokába olyan személyek, akik aztán itt az ülésteremben megpróbálják megzavarni - valóban megzavarni - az ülésnek a munkáját. Kérném szépen, elnök úr, hogy ezen ügyrendi javaslatomat mérlegelje. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem