RUSZNÁK MIKLÓS

Teljes szövegű keresés

RUSZNÁK MIKLÓS
RUSZNÁK MIKLÓS (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Második napja tart a személyi jövedelemadó vitája, és a kormánypártok részéről most már megpróbálom elhinni, hogy tényleg, valóban csökkent a személyi jövedelemadó. Hisz ez nap mint nap - illetve hozzászólásokban - végső soron megjelenik, de ugyan kinek csökkent, tessék mondani?
Medgyessy pénzügyminiszter úr kéthetente - mióta belépett a kormányba - egyebet sem mondott, nyilatkozott a rádióban, hogy csökkentjük az adóterheket. De kinek csökkentették? Annak csökkentették 48-ról 42 százalékra, akiknek semmiféle megélhetési gondjuk nincs. Azoknak a középrétegeknek, azoknak a szegény embereknek, akiknek 20-25 ezer forintos az adója, azoknak 1-1,5 százalékkal csökkent az adóterhe, ellenben azoknak, akik millió fölötti jövedelemmel rendelkeznek, 6 százalékkal.
Tessék elgondolkodni: az 500 és 900 ezer forint közötti jövedelemmel rendelkezőknek a 40, illetve most már 39 százalékos adókulccsal, még hozzátesszük a 10 százalék tb-járulékot, ebben a sávban mintegy 50 százalék terheli a fizetésüket.
Akkor tessék nekem megmondani, hogy kinek csökkentették önök az adóterheiket, a milliós nagyságú jövedelemmel rendelkezőknek, a magas keresetűeknek. Azt a szociális igazságosságot, az igazságos közteherviselést, amit a szocialista frakció megpróbált valamilyen formában - néhány képviselője - nyilvánosságra hozni, ugyan miért nem képviseli a jelenlegi kormány? Talán azért, mert a középrétegeknek több pénzt kellene visszajuttatni az adóterhelésből?
Azt hiszem, át kellene gondolni, mikor igazságosságról beszélünk! Olyan jövedelmek keletkeztek ebben az országban - ha jó az információm -, hogy az adózó állampolgároknak mintegy 10-15 százaléka rendelkezik a jövedelmeknek majdnem 50 százalékával.
Hát akkor miért nem ezt a 10-15 százalékot terheljük nagyobb adóteherrel, és a másik 90 százalékot, amely szintén a jövedelmek 50 százalékával rendelkezik, kevesebb adóteherrel? Talán a szocialista képviselőknek el kellene gondolkodni ezen, és azon az adótáblán, amit megpróbáltak beterjeszteni. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem