UNGÁR KLÁRA

Teljes szövegű keresés

UNGÁR KLÁRA
UNGÁR KLÁRA (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Rusznák képviselő úr szavaira kell válaszolnom, nagyon tárgyszerű próbálok lenni. Az összes képviselőnek megküldött előterjesztésből fogok egy pár számot felolvasni, hogy valóságosan az adócsökkentés hol történik meg. '96-ban 150 ezer forintig 20 százalékos volt az adókulcs, 150 és 220 ezer forint között 25 százalékos volt az adókulcs. '97-ben 250 ezer forintig 20 százalékos lesz az adókulcs. Tehát a legalacsonyabb adósávban, a legalacsonyabb jövedelemben érezhetően, láthatóan lesz az első adócsökkentés.
Tovább megyek. '96-ban 220 és 380 ezer forint között 35 százalék volt az adókulcs. '97-ben 250 ezer és 300 ezer forint között 22; 300 és 500 ezer forint között pedig 31 százalékos lesz az adókulcs; tehát 500 ezer forintnál még mindig alacsonyabb az adókulcs, mint ami volt erre az évre 380 ezer forintnál már.
96-ban 380 ezer és 550 ezer forint között 40 százalékos volt az adókulcs - ugye, ami ebben a kategóriában, már az előbb említettem egyrészt a 31 százalékot -, illetve 700 ezer forintig - 700, nem 550, mint ebben az évben a 40 százalék -, hanem 700 ezer forintig 35 százalékos lesz az adókulcs.
700 ezer és 1 100 ezer forint között lesz 39 százalékos az adókulcs ebben az évben. '96-ban 550 és 900 ezer forint között volt 44 százalékos az adókulcs. 550 ezer forintot keresni Magyarországon az kicsit kevesebb, mint havi 50 ezer forint bruttó jövedelem. Az átlagos, egy főre jutó bruttó havi kereset Magyarországon '97-ben 47 600 forint volt.
(13.20)
A legmagasabb - majdnem a legmagasabb, mert sikerült a 48 százalékos adókulcsot '96-ban bevezetni, bocsánat - (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.), a második legmagasabb kulcs alá tartozott Magyarországon '96-ban az átlagjövedelem. Szerettük volna, és meg is fogjuk csinálni, hogy az összes adósávban az adóteher csökkenjen. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem