DR. LAMPERTH MÓNIKA

Teljes szövegű keresés

DR. LAMPERTH MÓNIKA
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A szakmai érveket Szili Katalin államtitkár asszony elmondta, persze két percben borzasztó nehéz ezt kifejteni, és én azt gondolom, hogy ha ez egy szakmai kérdés, akkor érdemes lenne erről szakmai vitát folytatni, és nem politikai vitát, mint amit a napirend előtti megszólalás is jelzett és amit a sajtóból is látni lehet, hogy pártpolitikusok szólalnak meg ebben a témában, és nem szakmai síkon zajlik ez a közigazgatási korszerűsítésről szóló, egyébként szakmai tartalmú korszerűsítési javaslat. Ennek természetesen vannak bizonyítékai, amit én el fogok mondani.
Akartuk-e a közigazgatás korszerűsítése során azt, hogy az állampolgárokhoz közelebb kerüljenek a hivatalok? Igen, akartuk. Ma 12 megyében van ilyen hivatal, hét megyében nincsen. A korszerűsítésben született döntés alapján minden egyes megyében lesz kirendeltség.
Akartuk-e azt, hogy a hatósági munkát és a szolgáltatásokat olyan módon szétválasszuk, hogy ennek garanciális elemei is legyenek a szolgáltatást igénybe vevők részéről? Igen, akartuk, tehát amikor a laboratóriumok leválasztásáról szóló döntést előkészítik, akkor abban az is benne van, hogy egyik nap, amikor hatóságként jár el egy szerv, másnap ne ő szolgáltasson pénzért. Tehát ehhez igen fontos garanciális érdekek fűződnek, ezt szolgálja ez a korszerűsítő döntés.
Akartuk-e azt, hogy az új szervezet az európai integrációval összhangban, az erre való felkészülés jegyében szülessen meg és működjön? Igen, akartuk, és ezt tartalmazza ez a korszerűsítő döntés.
Tehát én azt gondolom, hogy a szakmai tartalmáról kellene nekünk vitatkozni, és nem mindenféle politikai ügyet kreálni belőle, erre természetesen lehetőség lesz, hiszen a tárca most is egyeztet az érdekképviseletekkel, a szakmai szervezetekkel, és már van olyan szervezet, amelyik kinyilvánította, hogy az ilyen tartalmú szakmai korszerűsítést támogatja.
A Házszabály alapján nincs lehetőségem és nem kell reagálnom a többiek megszólalására, ez nagy szerencse, mert Torgyán József reagálásából mindössze egy mondat volt, ami a témával kapcsolatban értelmezhető lett volna, hogyha ott az állítmányt elmondja. (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) Ez úgy hangzott, hogy a megyei hivatalok szervezési gondolata.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem