DR. TORGYÁN JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! A Független Kisgazdapárt álláspontja szerint a környezetvédelem átszervezése mögött egy nagyon is könnyen felismerhető kormányzati szándék húzódik meg, amely úgy foglalható össze, hogy a kormányzat önmaga számára egy olyan pénzosztogatási területet kíván találni, amelynek a környezetvédelem címszót adhatja, és e mögé bújhat el a tisztességtelen szándékával. Ez a pénzosztogatási szándék ma már számos területen a gyakorlatban is feltűnt. Számos olyan jelzést kapunk, amelyek egyértelműen bizonyítják, hogy nem a környezetvédelem itt a cél, hanem az, hogy a kormányzat a saját csapatai számára olyan pénzösszegeket juttasson, amelyekre más forrásokat nem talált.
(9.30)
A dolog annál inkább veszélyes a Független Kisgazdapárt megítélése szerint, mert a megyei hivataloknak a szervezési gondolata ellentétben áll azzal a régiós megoldással, amely az Európai Unióhoz történő csatlakozásunk alapfeltétele. Tudniillik a jelenleg működő régiós hivatalok választott egységek, az Európai Unióba pedig csak választott testületek kerülhetnek. A megyei hivatalok egyértelműen kinevezett hivatalként kívánnak majd működni, éppen az előbb kifogásolt pénzosztogatás szándékával. Ezért támogatjuk Dobos Krisztina felszólalását. Köszönöm a türelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem