DR. SZILI KATALIN

Teljes szövegű keresés

DR. SZILI KATALIN
DR. SZILI KATALIN környezetvédelmi és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedje meg, tisztelt Rusznák képviselőtársam, hogy két gondolattal hozzájáruljak ahhoz az általam rendkívül jó szándékúnak vélt napirend utáni felszólaláshoz, amelyben ön 10 percben egy általános összefoglalót, s ahogy a mondandója végéből értettem, részben egy programbeszédet is mondott.
Képviselőtársamnak szeretném elmondani, hogy demokratikus rendszer van Magyarországon az átalakulás valamennyi terhével. Ezt ön is megállapította a mondandójában, és ugyanerre választ is adott, s én azt hiszem, s egyetértek önnel abban, hogy ezt csak közös munkával, türelmes és együttes erőfeszítéssel tudjuk megvalósítani, és tudunk úrrá lenni ezeken a problémákon. Ön is megfogalmazta azt, hogy ez csak hosszú idő eredménye lehet.
Én azt hiszem, hogy mindannyiunknak ezért kell dolgozni, s ezek azok a problémák, amit úgy szoktunk fogalmazni, hogy hétfőről keddre ugyan nem oldhatók meg, de bízunk abban, hogy szerdára sikerül. Köszönöm szépen. (Szórványos taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem