RUSZNÁK MIKLÓS
RUSZNÁK MIKLÓS
RUSZNÁK MIKLÓS (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Országgyűlés! Milyen rendszer van ma Magyarországon? Ezt kérdezik az ország egyes vidékein tiszta szándékú, jobb sorsa váró emberek. Figyelik a rádió, a televízió adásait, újságot is olvasnak, és értetlenül állnak az információáradatban. Részértesülések garmadáját kapják, de ezekből nem tűnik ki, amire ők kíváncsiak: vajon milyen rendszer van ma Magyarországon? A kommunista kísértés, úgymond, megszűnt, de a hatalom egykori gyakorlói ott vannak fontos helyeken, sokszor kulcspozíciókban. Most már a tulajdonosi szemlélet formájában.
A demokratikus pártok, társadalmi szervezetek ugyan élnek a visszanyert szabadsággal, jól-rosszul működnek az önkormányzatok is, és mégis kérdezgetik: ez lenne a rendszerváltás? Ez az igazi demokrácia? Pedig a demokrácia csak akkor váltja be a népnek a hozzáfűződő reményeit, ha teljesen a népért való kormányzást jelenti. Különösen nyugtalanok azok, akiket méltánytalanul megkárosítottak, és akik önhibájukon kívül a társadalom peremére kerültek: munkanélküliek, kisnyugdíjasok, a fiatalok, a többgyermekes családok, a szegénységüket szégyenlősen takargatók. És elégedetlenségük érthető, hiszen ők viselik ennek az átmeneti időszaknak, a gazdasági hullámvölgynek a terheit, a mindennapok erkölcstelenségeit.
"Vajon hogyan jutottunk el idáig?" - tehetnénk fel ismételten a kérdést, de ezen kérdés megválaszolásához nagyon sok megelőző kérdésre is meg kell adni a választ. Például, hogy megtanította-e már valaki az általános iskolás korban a felnövekvő nemzedékeket arra, hogy mi is a haza valójában; hogy a múlt dicsősége és vért hullató fájdalmai éppúgy a miénk, mint erkölcsi felemelkedése és süllyedése? Megértette-e valaki velük már általános iskolás korukban Kölcsey, Vörösmarty, Petőfi, Arany vagy éppen Babits és a többiek csodálatos verseit, elkötelezettségüket, mély hazaszeretetüket? Elvitte-e közülük valaki is őket - talán pontosan ennek kapcsán - "Tokaj vesszeit" megismerni? Feltárta-e valaki nekik az Alföld igazi arcát? Megismerhették-e az itthon maradt hegyeket? Beszélt-e nekik valaki a Kárpátokról, a Székelyföldről, a kirekesztettek szenvedéseiről, elődeink hősi helytállásáról, a megszállók rabigáiról, a negyven év már-már ködös múltba vesző szörnyűségeiről? A mártírokról, akikről még megemlékezni sem volt szabad, akiknek a legelemibb emberi kegyelet sem jutott halálukban osztályrészül? Elmondta-e valaki nekik, hogy mindaz, amit történelemként tanítottak számukra, az az engelsi hamis tudat eszméje, a megtévesztés ideológiája volt, az osztályharc rafinált szempontjainak érvényesítését szolgálta?
Átgázolt rajtunk a történelem, és a század pedig különösen megosztott és kifosztott valamennyiünket. Elvitte történelmünket, hősi múltunkat, elragadta országunk kétharmadát, és végezetül a negyven év pedig elvette hitünket. Kilúgozta nemzeti tudatunkat, vallási világunkat szétverték, a társadalmat hitehagyottá, erkölcs nélküli beteggé tették. Válságba kerültek ezeréves keresztényi értékeink, a családok, az ön- és társadalompusztító szenvedélybetegségekben dobogós helyre kerültünk. Mindent eláraszt a bűn, a szenny, a prostitúció. Mindennaposak a politikusi szószegések. Csak a mának élés, a túlélésre való átállás a jellemző. Katasztrofálisan romló egészségi állapotú, egyre fogyó nemzetté váltunk. Társadalmunkban megjelent a félelem. Zuhanórepülésben vagyunk, és mindaddig úgy is maradunk, ameddig nem teremtjük meg egyéni és nemzeti szinten egyaránt itt, belül harmóniánkat.
Folytathatnám az elégedetlenség okait. Nagy és jogos a kisvállalkozók, az újrakezdők körében is a zúgolódás a magas hitelkamatok miatt. A társadalom széles rétegeiben sincs általános megértés aziránt, hogy lassan bontakozik ki az igazságos társadalmi rend, a sok elkövetett embertelenségnek, anyagi és erkölcsi kártételnek, az itt hagyott óriási államadósságnak nincs felelőse, és a jelenlegi kormány is csak az előző kormány örökségével foglalkozik.
Vajon ennek a kormánynak az örökségével mi lesz? A kérdések jogosak. Érthető a sokszor közönyt kiváltó elkeseredés is. A személyes élettapasztalat a valóságnak csupán egyik síkja, és a társadalom nem kap rendszeres és megbízható tájékoztatást az okok és okozatok összefüggéséről, arról, hogy miért nem lehet a problémákat gyorsabban megoldani.
(14.10)
Ráadásul az elégedetlen közhangulatot igyekeznek ígéretekkel félrevezetni a vezető politikusok. Azt a benyomást igyekeznek kelteni, hogy a koalíciós kormány és az Országgyűlés, jóllehet mindkettő a társadalmi elváráshoz mérten ugyan lassan, a valóságban rekordokat döntve alkotja a kibontakozást elősegítő törvények sorozatát, a gyorsasággal járó természetes hátrányokkal és problémákkal együtt.
Egészen másként fest az ország helyzete, ha a nyugati közvéleményt hallgatjuk. Amire a kormány igen büszke, csak az a baj, hogy a hazai körülményekkel nincs teljesen tisztában. A kormányok, gazdasági vezetők és pénzintézetek úgy ítélik meg külföldön, hogy Közép- és Kelet-Európa térségei, országai közül Magyarország nem a legrosszabb helyen van.
A többpártrendszeren alapuló alkotmányos demokrácia s a szociális piacgazdaság megvalósítása útján jár. Növekszik állítólag nemzetközi hitelképességünk. Természetesen több segítséget is kaphatnánk, és hatékonyabb lehetne elosztásuk. A kisvállalkozók és önállósuló mezőgazdasági termelők, újjáalakuló szövetkezetek számára elfogadhatatlan az a hitelkamat, amelyet a bankok kínálnak: és hogyan álljanak ezek lábra? Gyötrő gondok ezek a külföld elismerő véleménye mellett.
Hol tart tehát a rendszerváltozás, az új magyar demokrácia kibontakozása? A személyes helyzetből, a szorongató élményekből táplálkozó társadalmi kritika jogosult, de a magyar valóságnak csak az egyik oldalát mutatja. Politikai kiszolgáltatottság, diktatúra után egy új, valóban demokratikus politikai, társadalmi és gazdasági rendszer kialakításához nem elegendő néhány esztendő.
Legalább egy nemzedéknyi időt igényel azoknak a szellemi, erkölcsi, társadalmi alapoknak az aktiválása, amelyek lehetővé teszik az általános, demokratikus tudatvilág, az önálló és személyes felelősségvállalás képességeinek kialakulását és a közéleti gyakorlat megszilárdulását, erkölcsösségét; nem pedig azt, amit Horn Gyula miniszterelnök úr gyakran hangoztat a nyilvánosság előtt, hogy már csak ezt az egy évet kell kibírni, s jövőre fölemelkedés lesz. Mai nyomorúságunk, napi gondjaink nyomasztó terhe tehát az elmúlt évtizedek következménye is, s a jelenlegi kormány sok esetben "átgondolt" politikája.
A közvetlen hagyományokat nélkülöző demokratikus közélet kibontakozása méltán jár válságtünetekkel. Vajon rajta vagyunk a jó úton? Nem valószínű. A mindennapok életének tapasztalatai e tekintetben bizonytalanok. Vagyis átmeneti politikai rendszerben élünk. Ugyanakkor világméretű korszakos változások is terhelik közéletünket. Nemcsak az elmúlt évtizedek kártételének következményeit kell viselnünk és feldolgoznunk, átalakulóban van körülöttünk az egész világ, és benne Európa is. A történelemben eddig elő nem fordult feladatok elé kerültünk, és ennek is viseljük gondokat okozó terhét.
Mindez azonban jó értelemben vett kihívásnak is tekinthető, amely nemcsak a tervek passzív viselésére kényszerít bennünket, hanem alkotó, öntevékeny közreműködésre is felszólít. Az átmenet és az újrateremtő alkotás feladatai gyötörnek bennünket, és ez okozza a társadalmi tudat bizonytalanságát, a sokszor türelmetlenül kimondott kritikát az önálló kezdeményezés, a problémák helyben történő megoldása helyett.
Ezzel a bizonytalan helyzettel könnyebben tudunk megbirkózni úgy, ha nemcsak másoktól és a külföldi segítségtől várjuk a megoldásokat, hanem magunk is hozzájárulunk a demokratikus és keresztény értéken nyugvó alépítmény kifejlesztéséhez, a család s a társadalmi élet megszilárdulásához, öntevékenyen dolgozunk az önkormányzati és gazdasági rendszer, a kulturális és érdekvédelmi szervezkedés fejlesztésén, a szeretet személyes és közösségi kultúrájának megteremtésével együtt.
Könnyebb lesz tőle az, ami ma valóban nehéz, és így leszünk alkotórészei a Magyarország demokratikus szellemű rendjéért folyó küzdelemnek, az új rendszer kialakításának. Ehhez kíván utat mutatni és segítséget nyújtani a Kereszténydemokrata Néppárt a programjával, melynek előterében áll a család, a szociális igazságosság, a gazdaság, az oktatás és maga az ember. Köszönöm szíves figyelmüket. (Szórványos taps.)
