DR. PÁLFI DÉNES

Teljes szövegű keresés

DR. PÁLFI DÉNES
DR. PÁLFI DÉNES (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim!
1994 második félévében módosítottuk az önkormányzati törvényt. Akkor azzal az ígérettel, illetve elképzeléssel, hogy következik a második csomag, és majd ebben a második csomagban szerepel a közigazgatási hivatal, illetve a köztársasági megbízotti hivatal és a dekoncentrált szervek.
Ez a csomag elmaradt. De hírünk volt egy küldeményről 1995. november 1-jei kormányhatározattal, ami szerint 1996. július 1-jével feláll az egységes megyei közigazgatási hivatal. Amint tudjuk, ebből a felállásból nem lett semmi, mert ahogy államtitkár úr expozéjában kiemelte, de még inkább az önkormányzati és rendészeti bizottság alelnöke, Pozsgai képviselőtársunk, kemény tárcaütközések voltak a háttérben a dekoncentrált szervek - amit én inkább úgy pontosítok, hogy centrális szervek, hiszen ezek egyes minisztériumoknak, ugye, kihelyezett szervei - között azok megmaradása érdekében.
Természetesen ezekre a vitákra szükség volt, hiszen egyes tárcák tudták és tudják pontosan azt, hogy mire van szüksége egy-egy tárcának, mi maradhat ebből meg vagy mi adható fel létszámban, feladatban, hatáskörben. Aztán telt-múlt az idő, most itt vagyunk az őszi időszak kezdetén, a csomagküldés, -kapás szintén elmaradt, de hogy a postai küldemények példájával éljek, kaptunk egy üdvözlőlapot - én, mint az önkormányzati bizottság tagja ezt mégis egy levélnek fogom föl, mert mint a bizottság tagja egy nagyon komoly, részletes háttéranyagot is kaptam, és ezért köszönet a Belügyminisztérium Önkormányzati Főosztályának és munkatársainak, mert így teljes valóban az a rövid módosítás, ami egy pontban módosítás és hét pontban elhagyás.
Előttem szóló képviselőtársam üdvözölte, hogy a kormány szabadabb kezet kap az államigazgatás, a közigazgatás, a szakigazgatás területén és egyben nagyobb felelősséget is vállal vagy kell hogy vállaljon ennek normális működéséért. Való igaz, hogy ebből a módosításból az olvasható ki, hogy nem sért önkormányzati érdekeket vagy hatásköröket, hiszen elsősorban a centrális szervekre terjed ki ezzel a törvénymódosítással, vagy terjeszthető ki a közigazgatási hivatal ellenőrző jogköre. Ennek a módosításnak kapcsán jön létre bizonyos koordináció a megyénként eltérő, de hozzávetőlegesen mintegy 35-40 centrális szerv működése között, amit sokan úgy fogalmaztunk az elmúlt 4 évben is és még definiálnak ma is, hogy legtöbbjük egymással megyei szinten még köszönő viszonyban sem volt.
Most a koordinációs bizottság létrehozásával kezdetben mindenesetre egy lazább..., de ennek később lehet egy szorosabb koordináció a lehetősége, és ami nagyon fontos még, hogy az informatika területén kap a közigazgatási hivatal egy olyan hatáskört, ami reméljük, hogy a következőkben javít az informatika jelenlegi működésén, akár a népesség-nyilvántartásban, akár egyéb területen. És nem fordulhat olyan elő, mint ami például az Európai Unió kérdőíveire adandó válasznál előfordult, hogy volt tárca, amelyik nagyon nehezen tudta összeszedni a kérdésekre adandó választ, hiszen ennek a széttagolt igazgatási rendszernek nem volt egy központja, az adatoknak egy találkozási pontja. Ezért nem is lehetett ebből igazán hatékony igazgatás.
Amit én még szeretnék kiemelni ennek a módosításnak a lényegéből, a képzés és továbbképzés.
Tisztelt Képviselőtársaim! Én úgy gondolom, hogy nem a legrosszabb helyzetű az a megye, aminek képviselője vagyok, a köztisztviselői karát illetően. Mégis azt tapasztaljuk, s ebben sajnos nem vagyok egyedül, hogy az erózió, az napjainkban is tart, mert a bizonytalan helyzet, a köztisztviselő nem tisztességes megfizetésének természetes velejárója az erózió, és nem tud egy ütőképes, az embert, az állampolgárt és ügyét tekintő és azt tisztességesen, lelkiismeretesen végző hivatalnoki kart kialakítani, akkor ez igenis probléma. És hiszem azt és reméljük, hogy ezzel a törvénymódosítással ez a tisztviselői kar erősödik, hiszen a képzés, továbbképzés ennek egyik garanciája.
Ellenzéki képviselőként, tisztelt képviselőtársaim, természetes aggályainkat sem hallgathatjuk el. Kap ezzel a törvénymódosítással a kormány egy biankó felhatalmazást, hiszen az előző mondat úgy szólt az önkormányzati törvényben, hogy amit törvény, illetve a kormány törvényes felhatalmazással kormányrendeletben szabályozhat a közigazgatási hivatalnál, most ez gyakorlatilag marad az első részében a törvény, de a továbbiakban a kormány, amit oda utal a megyei közigazgatási hivatalhoz, tehát ezt teheti. Ez a szabad cselekvés lehetőségadása a kormánynak. Bízunk abban, hogy ezzel nem történik soha visszaélés, ez az ügyintézést és az állampolgárok jobb közérzetét fogja segíteni.
Változatlanul egy kicsit bizonytalan a dekoncentrált szervek vagy centrális szervek ügye. Ugyanis úgy indult a ciklus, felül kell vizsgálni, kormányprogramban szerepelt, felül kell vizsgálni a dekoncentrált szerveket. A feleslegeset megszüntetni, az összevonhatókat összevonni, és akkor az az elképzelés volt, hogyha megszűnik egy kategória, a fennmaradókat pedig ketté lehet osztani. A nem kimondottan hatósági feladatot végzőket a megyei önkormányzathoz, a kimondottan hatósági feladatot végzőket pedig a közigazgatási hivatalhoz vagy akkor még Köztársasági Megbízotti Hivatalhoz csoportosítani. Ennek ma a kormánytervezetben sem találtam én nyomát, ha csak egy ponton nem, hogy az illetékhivatal ügye a megyei főjegyzőhöz csoportosítandó át. Így szól, ugye, a kormányhatározat?
Megdicsértem és újra szeretném megismételni a komoly háttéranyagot.
Kedves Államtitkár úr! Egy dolgot azonban engedjen meg, hogy most is hiányoljak. Kara államtitkár úr a bizottsági ülésünkön arról szólt, hogy az ő tájékozódása szerint ennek az egész átszervezésnek vagy várható átszervezésnek komoly pénzügyi haszna lesz, és ebből felszabadul olyan pénz is, ami a köztisztviselők tisztességesebb megfizetésére fordítható, mert hiszen bérmegtakarítás is lesz. Nincs pénzügyi számítás alátámasztás ehhez a módosításhoz sem. Ezt kérem tisztelettel, amennyiben lehetséges a részletes vitához, legalább egy tájékozódó sarokszámot, ha kaphatok.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem