DR. SEMJÉN ZSOLT
DR. SEMJÉN ZSOLT
DR. SEMJÉN ZSOLT (KDNP): Köszönöm a szót, tisztelt Elnök Asszony. Tisztelt Ház! A munkaügyi ellenőrzésről szóló törvényjavaslat az 1091/1995. számú kormányhatározatban vállalt feladatok közül - amelyet egyébként tavaly októberben kellett volna előterjeszteni - az egységes munkaügyi ellenőrzési rendszert próbálja meg létrehozni. Szorosan kapcsolódik a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló, többszörösen módosított 1991. évi IV., valamint a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvényekhez, és a módosított 124/1990. számú kormányrendeletet hivatott felváltani. Az időközben előrehaladt államigazgatási reform keretében a decentralizált szervezetek átalakítását szolgáló fejlemények a munkaügyi, illetve a munkavédelmi szervezetek összevonását, szervezési korszerűsítését készítik elő. Mindez a törvényjavaslatnak erre vonatkozó részeit is érinti. Még tovább bonyolítja a helyzetet a 126/1995. számú országgyűlési határozati javaslat végrehajtása, ami az egységes Munkaerőpiaci Alap önkormányzati irányításra vonatkozó törvényi szabályozásáról rendelkezik. Az előbbiek együttesen az 1991. évi IV. törvény teljes körű átalakítását is igénylik. Mindezek előrebocsátásával úgy gondolom, hogy több alapvető törvényi feltétel egységes megalkotása, átalakítása után lenne ésszerű ennek a törvényjavaslatnak a véglegesnek szánt tartalmi és formai kialakítása.
Örömmel lehet üdvözölni, hogy a törvényi szabályok tömege között olyan is található, amely a végrehajtást szolgálja, illetve szankcionálja. Csak remélni tudom, hogy az ilyen jellegű törvény maga is végrehajtásra kerül. Ennek pedig akkor van realitása, ha szabályai a gyakorlatban alkalmazhatók. Például gondoljunk a feketegazdaság jól ismert kirakatára, a Moszkva térre. A metró bejárata fölött többnyelvű tábla hívja fel a figyelmet az engedély nélküli árusítás tilalmára. A metró bejárata előtt többvonalú "körkörös védelemben" különböző nemzetiségű, engedély nélküli árusok tömege. Kissé távolabb - külön csoportot alkotva - a feketefoglalkoztatás számára olcsó munkaerőt jelentő munkanélküliek gyülekeznek. Semmit sem fog érni ez a törvényjavaslat, ha elfogadását követően - bár a metróbejárat fölé kiakasztják a feketefoglalkoztatás törvényben írt szankcióit is tartalmazó táblát - de a metróbejárat alatt a kép változatlan marad.
Pozitívum, hogy a törvényjavaslat elsősorban azt a célt szolgálja, hogy a korábbi szabályozáshoz képest a munkavállalót és a munkáltatót jogilag mellérendeltebb helyzetbe hozó szabályozás körülményei között, a munkáltatónak mégis kiszolgáltatottabb munkavállalót - az őt most is védő, kisebb számú, kógens szabályoknak megfelelően - az ellenőrzés következtében védelemben részesítse. Fekete-foglalkoztatás esetén az állam elesik az adójövedelmektől, a társadalombiztosítás a tb-járulékoktól, és ez - társadalombiztosítási szempontból - hátrányos a munkavállalókra is.
Nem tűnik elég átgondoltnak a három pénzfizetést jelentő, büntető jellegű jogkövetkezmény: a munkaügyi bírság, a szabálysértési pénzbírság és a rendbírság összhangja. Anélkül, hogy a szabályokat kijátszó trükkökhöz tippeket akarnék adni, példaként említem a 7. § (7) bekezdését, amely szerint egy ellenőrzés során feltárt ugyanazon jogszabályi rendelkezés megsértéséért a munkaügyi bírság mellett nem lehet szabálysértési pénzbírság vagy rendbírság. Vajon mit tesz majd a hatóság, ha - a munkaügyi bírság kiszabását elkerülendő - saját szabálysértési megbüntetésére jelentkezik a vezető? Kifizeti a tízezer forintos szabálysértési pénzbírságot, ezáltal megtakarítja az akár 3 milliós munkaügyi bírságot cége számára, majd felveszi munkáltatójától a - mondjuk - fél-milliós jutalmat. Ilyen módon mindketten jól járva, a szabály lehetősége folytán elég egyszerűen kijátszhatják a törvényjavaslat szigorúbb szankcióit.
Miután úgy alakult, hogy a kereszténydemokraták nevében én beszélek ma ebben a témában, természetesen átolvastam a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság jegyzőkönyveit, ahol a vita az 1. § (4) bekezdéséről a szívességi, ellenérték nélküli munkáról folyt. Ebből idézem Pulay Gyula államtitkár úrnak a minisztérium részéről elmondott álláspontját: "Ez a törvény most tulajdonképpen a bíróságokra bízná azt, hogy mit fogadnak el. Hogyha azt mondja, hogy én megépítettem a szomszédnak a házát, ő meg most megépíti az én házamat, akkor ez most szívességi? Elfogadja-e, hogy ez szívességi alapon történik, vagy nem fogadja el szívességi alapon. Én el tudom képzelni azt, hogy a törvényhozó adjon bizonyos szempontokat erre vonatkozóan, hogy szívességi munkának mit tekinthet. Nem nagyon találtuk meg ezeket a cölöpöket, ezért nem tudtuk beépíteni a törvényjavaslatba". Pulay államtitkár úr dicséretes őszinteségéből kitetszik, hogy nem körvonalazódik a pontos megoldás. Az igazsághoz tartozik, hogy ez valóban igen nehéz dolog. Úgy gondolom, hogy természetesen egyfelől meg kell akadályozni a feketemunka szívességi munkának való álcázását, de másfelől fel szeretném hívni a figyelmet a kaláka országépítő értékére. Hiszen anyagi értelemben, például a családi házakat jórészt így építették. Nem anyagi értelemben pedig emberi kötődést adó, közösségteremtő érték. Ezért semmiképpen sem szabad rombolni a kaláka hagyományait.
A 3. § (2) bekezdésével kapcsolatban különböző értelmezéseket lehet tulajdonítani annak a megfogalmazásnak, hogy bizonyos esetekben a felügyelő a munkaügyi ellenőrzést "bejelentésre folytatja le". Vajon azt jelenti ez a megfogalmazás, hogy ilyen esetekben hivatalból nem lehet az ellenőrzést lefolytatni, tehát a bejelentés ilyenkor kvázi az eljárás feltételét jelentő "magánindítvány", vagy pedig azt, hogy más esetekben a bejelentést figyelmen kívül kell hagyni? Lehetséges, hogy amennyiben hivatalból indult ellenőrzés során ilyen "bejelentéses" eseteket is észlelnek, bejelentés híján hivatalból az ellenőrzést ezekre nem terjesztik ki? Szerintem szerencsésebb lenne ezt a bekezdést törölni. A hivatalbóli eljárás magától értetődő, és az is természetes, hogy egy ellenőrzést jelentő hatósági eljárás bejelentésre is indulhat. Szerencsétlen dolognak tűnik nyomatékot adni a bejelentés lehetőségének, hiszen minden bizonnyal, sajnos, ez is egyik lehetősége lesz a cégek közötti tisztességtelen versenynek.
A 4. § (2) bekezdésének a) alpontjával kapcsolatban meg kell jegyeznem, hogy a belépési jog problematikus lehet. Nem kétséges a belépési jog egy olyan intézményben, ahol kívülről is megállapítható, hogy legalább részben ott foglalkoztatás folyik, például egy gyárban. De beléphet-e és vizsgálódhat-e egy olyan kis irodában, üzletben, vagy műhelyben, ahol a tulajdonos kijelenti, hogy hozzátartozója vagy barátja tartózkodik, nem is dolgozik ott, illetve csupán ingyenesen segített? Ebben az esetben azért kétséges, hogy a munkahely a felügyelő ellenőrzése alá tartozik-e, ez a megfogalmazás az 1. § (1) és (2) bekezdését jelenti-e?
(12.10)
Az 5. §-sal kapcsolatban felhívom a figyelmet arra, hogy a széles körű ellenőrzési lehetőség egyben korrupciós lehetőségeket is produkál. Így vetődik fel az ellenőrzés ellenőrzésének a problémája. Szerintem indokolt lenne speciálisan szankcionálni a felügyelő által elkövetett jogsértést.
A 7. § (1) bekezdésével kapcsolatban: lehetséges, hogy több munkavállalót érintő jogszabálysértés nem súlyos, de lehetséges, hogy a felsoroltakhoz képest más pontban való jogszabálysértés is súlyos, akár egy munkavállaló esetén. A (3) bekezdésben meg kell szerintem szüntetni az a) és b) pont közötti indokolatlan különbségtételt. Lehetséges ugyanis, hogy első alkalommal egy jogszabályi rendelkezés megsértése esetén is súlyos a jogsértés, és a fordított eset is előfordulhat.
Az általános indoklás első pontjában nem tartom jónak a közrendvédelmi kötelezettség kizárólagos megfogalmazását, mert elsődlegesen az államnak a szociális jogok védelmére vonatkozó kötelességéről van szó. Mindezeket megfontolásra ajánlva köszönöm meg a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
