DR. TÓTH TIHAMÉR

Teljes szövegű keresés

DR. TÓTH TIHAMÉR
DR. TÓTH TIHAMÉR (MDNP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A munkaügyi ellenőrzésről szóló törvényjavaslat általános vitájában negyedik ellenzéki képviselőként megszólalni már nem túl hálás feladat, tekintettel arra, hogy az előttem szólók igencsak alapos munkát végeztek, és szinte alig maradt a törvényjavaslatnak olyan bekezdése, amelynek a hibáit, hiányosságait ne tárták volna a Ház elé.
Ennek ellenére röviden a Magyar Demokrata Néppárt álláspontját szeretném ismertetni a törvényjavaslatra vonatkozóan.
Mindenekelőtt nagyon örülünk annak, hogy egyáltalán ez a törvényjavaslat elkészült, benyújtásra került, és ha ez tavaly októberben - úgy, ahogy a kormányhatározatban ez az idő megszabásra került - történik, akkor ma már esetleg itt arról tárgyalhatnánk, hogy milyen módosításai váltak szükségessé a törvényjavaslatnak ahhoz, hogy a továbbiakban hatékonyan működjék.
Összességében tehát a legfontosabb szempontnak és talán a törvényjavaslat egyik nagy pozitívumának azt tartjuk, hogy megpróbál a növekvő munkanélküliség ellen bizonyos részterületeken olyan szabályozással, olyan szankciók törvénybe foglalásával tenni, amelyektől várható a célul kitűzött és szinte fontos helyen, elsőként hangsúlyozott feketegazdaság elleni küzdelem. Ennek ellenére magam is csatlakozom azon ellenzéki képviselőtársaimhoz, akik azt fogalmazták meg az általuk elmondottakban, hogy félő, hogy éppen a feketegazdaságban azokat nem fogja elérni a törvényjavaslat szankciója, akiket leginkább megcélzott.
(12.20)
Egyszerűen azért - ahogy a miniszter úr is utalt rá az expozéjában -, mert adminisztratív rendelkezésekkel, törvényben foglalt szankciókkal önmagában a feketegazdaság ellen küzdeni nem lehet. Ugyanezt mondjuk a most, szeptember 1-jén működésbe lépett nyomozóhivatal munkájára vonatkozóan is. Tehát nagyon kicsi a valószínűsége annak, hogy a feketegazdaság elleni jogszabályok előkészítése, változtatása éppen csak e két területet érintse, és a legnagyobbrészt a legnagyobb hatásfokkal megváltoztatandó törvényjavaslatok területét, a gazdasági törvényjavaslatokat, illetve a hatályban lévő törvényeket ne érintse.
Akkor, amikor a munkanélküliségi ráta növekszik, feltehetően a minisztérium is úgy érezte, hogy az üggyel kapcsolatos felelőssége az, amelyik mindenféleképpen arra készteti, hogy itt valamifajta állami közbeavatkozás szükséges.
Reméljük, hogy a munkanélküli-ellenőrzésnek az a köre, amelyik különösen a külföldi engedély nélküli foglalkoztatást érinti, nagyobb hatásfokkal fog működni, mint az az ellenőrzés, amelyik jelenleg megtalálható. Egyszerűen azért, mert úgy érezzük, hogy egy területen, és az ország egy bizonyos részén nagyobb számban, nagyobb mennyiségben meglévő foglalkoztatási fajta, az ún. részes művelési forma az, amelyik kimaradt a törvényalkotó elképzeléseiből, illetve a törvényjavaslat szabályozásaiból. Félő, hogy ez az a terület, amelyiken továbbra sem tudják a külföldi munkavégzést, a külföldiek foglalkoztatását visszaszorítani. Már ugyan szóltak képviselőtársaim arról, hogy mit jelent, amikor egy törvényjavaslatban eleve általános tételként mondják azt ki, hogy a munkavégzést lefolytató ellenőr állítása egy olyan tényállítás, amelyet tehet anélkül is, hogy előtte bármilyen adatot szerezne ahhoz, hogy bizonyítékokkal támassza alá ezt az állítást.
Magyarul: ha a munkaügyi ellenőr állításával szemben nincs naprakész és nincs teljes értékű bizonyító eszköz az ellenőrzöttek kezében, akkor egyszerűen az a helyzet fordulhat elő, hogy kellő bizonyítás nélkül kerülhet súlyos szankció kiszabásra. Önmagában nagyon furának tartjuk azt, amikor egy jogállamban, a jogállami keretek kiépítése idején olyan területeken is megjelenik a bizonyítási kényszernek a megfordítása, ahol eddig nem volt. Én fordított irányt tudnék elképzelni: lehetőleg minél kisebb területre és minél inkább visszaszorítani azokat a területeket, ahol egyáltalán fordított a bizonyítási kényszer, vagyis az ellenőrzött, az eljárás alá vont az, akinek bizonyítania kell az ártatlanságát.
Van még egy terület, amelyik a jelen foglalkoztatási viszonyok között elég sok problémát jelent: ez pedig a tényleges munkabér fizetése a munkavállalónak. Bár akkora hangsúlyt fordított volna a törvényjavaslat itt, ezen területnek is, mint a szakszervezeti tisztségviselők munkából való távolléti jogosultságának a szabályaira! Ugyanis ma nagyon sok helyütt tapasztalható az, hogy legális foglalkoztatási körülmények között csak a minimálbér az, ami a munkaszerződés szerint a munkavállalót megilleti.
Egyszerű, ugyanis amikor ilyen nagyok a közterhek, akkor a munkaadó menekül attól, hogy minél több legyen a kiadása. Sajnos, a 3. § (1) bekezdés e) pontjában a törvényjavaslat csak arra utal, hogy ez a munkaügyi ellenőrzés kiterjed a jogszabályban megállapított munkabér összegére. Magyarul: ha a minimálbért a legtöbb munkahelyen fizetik, ezzel olyan helyzet áll elő, hogy a munkaügyi ellenőr már nem vizsgálhatja azt, hogy esetleg van-e valami bújtatott, rejtett vagy egyéb megállapodás a bérezés további részére vonatkozóan. Szeretnénk, ha itt, e téren változtatásra kerülne sor.
Összességében a Magyar Demokrata Néppárt álláspontjának ismertetése után azt tudom mondani, hogy támogatjuk a törvényjavaslat általános vitára bocsátását, illetve annak tárgyalását, majd elfogadását is. Azzal együtt, hogy a szükséges - és már képviselőtársaim által is jelzett - helyeken bizonyos módosításokra kerüljön sor. Nagyon szeretnénk remélni azt, hogy mind a munkanélküliség növekedésének visszaszorításában, mind pedig a feketefoglalkoztatás terén a törvényjavaslat elfogadása esetén az abban foglalt szankciók alkalmasak lesznek a kormány által kitűzött cél elérésére. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem