CSÉPE BÉLA

Teljes szövegű keresés

CSÉPE BÉLA
CSÉPE BÉLA (KDNP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Azért is fogadtam el válaszadásra a miniszter urat, hiszen tudomásom szerint a gazdasági tervezőbizottság felállítása a pénzügyminiszter, a Pénzügyminisztérium kezdeményezésére fog történni.
Mint ismeretes, a közelmúltban Horn Gyula miniszterelnök úr egy fórumon bejelentette, hogy gazdasági tervezőbizottságot fognak felállítani, ezzel kapcsolatban kérdezem pénzügyminiszter urat.
Lényegében a kérdésemnek két része van. Az egyik, hogy hogyan illeszkedik egy ilyen tervezőbizottság a piacgazdaság rendszerébe? Az teljesen világos, hogy a tervgazdaságban működött egy rossz emlékű Tervhivatal, de nyilván itt nem erről van szó. Az is nyilvánvaló, hogy a piacgazdaságban is a tervezésnek bizonyos elemei kell hogy megjelenjenek. Az én felfogásom szerint tulajdonképpen a gazdaságpolitikai koncepció jelenti azt, amivel egy kormány, a mindenkori kormány a jövőt kezeli, ennek van egy rövidebb távú és egy hosszabb távú része. Tehát ezt firtatnám, hogy tulajdonképpen mennyiben váltja ki a gazdaságpolitikai koncepciót vagy annak a kialakítását fogja ez segíteni, mivel itt, a piacgazdaságban most intézményesül egy ilyen tervezőbizottság, azért kérdezzük ezt, az intézményesültség miatt, hiszen az világos, hogy tervezni kell a piacgazdaságban is bizonyos fokig.
Kérdésem továbbá, hogy miért most, a ciklus közepén, eddig akkor miért nem volt rá szükség? Továbbá hogyan illeszkedik ez a jelenlegi intézményrendszerbe?
(13.40)
Működik a gazdasági kabinet, amelynek vezetője a pénzügyminiszter úr, nyilván a tárcák, a kormány, ugye a költségvetés tervezésében (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) a Pénzügyminisztérium az első számú illetékes, tehát hogy ebbe a jelenlegi intézményrendszerbe hogyan illeszkedik, milyen létszámmal működne és milyen költséggel. Várom válaszát.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem