DR. KUTRUCZ KATALIN

Teljes szövegű keresés

DR. KUTRUCZ KATALIN
DR. KUTRUCZ KATALIN (MDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Az a hír járja, hogy számos olyan büntetőügy van, ahol bírósági szakban következett be az elévülés. A bűntető törvénykönyv szerint a legrövidebb elévülési idő három év, és ezt az elévülési időt félbeszakítja az eljáró hatóságoknak a büntetőeljárási cselekménye, és olyankor az elévülési idő újból kezdődik, tehát újból minimum három év, sőt, a bűncselekmények többségénél lényegesen hosszabb. Ebből az következik, hogyha ez a hír igaz - és ez ma már a sajtóban is megjelent -, akkor ez azt jelenti, hogy több mint 1300 - legalábbis a hírek szerint több mint 1300 - olyan büntetőügy van, amelyben a bíróságok legalább három éven keresztül hozzá sem nyúltak az aktához.
Ezért én tisztelettel azt a kérdést szeretném föltenni a miniszter úrnak, hogy igaz-e ez a hír - mert ugye, egyelőre ez még csak értesülés, majd ön meg fogja mondani nekünk, hogy igaz-e -, és ha igaz, akkor tud-e arra választ adni, hogy ez hogyan fordulhatott elő. Köszönöm. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem