DR. KUTRUCZ KATALIN

Teljes szövegű keresés

DR. KUTRUCZ KATALIN
DR. KUTRUCZ KATALIN (MDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Én tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy az igazságügy-miniszternek a jogosítványai ezen a területen nem valami félelmetesen nagyok. A kérdést nem is elsődlegesen azért tettem fel, hanem azért, hogy felhívjam erre - a szerintem tarthatatlan helyzetre - a figyelmet. Egyébként is, ha a problémának az oka az - amelyet persze meg kell vizsgálni és majd ki fog derülni, hogy valóban ez-e -, hogy a bíróságok túlterheltek, akkor azért ebben - hogy mondjam - az igazságügy-miniszternek is néminemű felelőssége megállapítható - a mindenkori igazságügy-miniszteré -, mert az igazságügy-miniszter köteles gondoskodni a bíróságok működéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételekről. Persze tudom, hogy a lehetőségei ott sem végtelenek. Mindenesetre egy eszköz azonban legalább a problémák feltárására van az igazságügy-miniszter kezében, hiszen összehivathatja az összbírói értekezletet, amelyiknek az a feladata egyébként, hogy évente tárgyalja meg azt, hogy a bíróság az adott megyében hogyan működik, miért működik, és úgy látszik, hogy ez az értekezlet eddig nem működött tökéletesen, hogyha eddig még nem derült fény ezekre az adatokra. Köszönöm. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem