DR. SZABÓ LAJOS MÁTYÁS

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓ LAJOS MÁTYÁS
DR. SZABÓ LAJOS MÁTYÁS (MSZP): Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Joggal állíthatom, hogy a magyar társadalom számos tagját különösen nyugtalanítja az az évek óta egyre gyarapodó mértékben jelen lévő - mondhatom - szindróma, amelyet a gépkocsilopások fogalmával összegezhetünk.
Az évente több mint 10 ezer, sőt sajnos talán ebben az évben 20 ezer esetet lejegyző krónika sajnos nagyon kevés helyet szentelhet a gépkocsik megtalálásának és a tettesek felelősségre vonásának.
Az utóbbi időszakban a nyomozati szervek képviselői részéről, sőt más jogalkalmazóktól is gyakran hangzott el az az érvelés, miszerint munkájukat igen megnehezíti a Btk. azon tényállása, amelyben a jogtalan használat esetét állapítja meg. Esetenként e magyarázatok azt sugallják, hogy ez az akadály már-már ellehetetleníti azt, hogy azzal a tolvajjal szemben, aki a tettenéréskor a fenti paragrafusra hivatkozva próbálja meg magát - úgymond - fedezni, egyáltalán el lehetne járni.
Akkor, amikor a gépkocsilopási ügyek ily nagy száma már azzal is fenyeget, hogy a biztosítótársaságok megszüntetik a Casco felelősségbiztosítást, kíváncsian várom az ön és tárcájának megalapozott véleményét arról, hogy valóban súlyosan nehezíti-e a gépkocsilopási ügyekben folytatandó eljárásokat a Btk. jogtalan használatra vonatkozó paragrafusa.
Érdekelne az - s valószínűleg másokat is -, hogy van-e más Btk.-ban foglalt alap a fellépésre, vagy ha mégsem lenne, szükség van-e a jelenleg hatályos Btk. ilyen irányú módosítására. (Szórványos taps az ülésteremben.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem