DR. LOTZ KÁROLY

Teljes szövegű keresés

DR. LOTZ KÁROLY
DR. LOTZ KÁROLY közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Képviselők! Tisztelt Ház! Az InterCity-vonatok beállítása és közlekedtetése, a MÁV jelenlegi helyzetét figyelembe véve, azt hiszem, hogy igen jelentős előrelépés.
Jelenleg 23 vonatpár működik 15 nagyváros között. Az elmúlt időszakban a MÁV itt lépte a legnagyobbat, legalábbis ami a személyszállítást illeti. Szándékaink szerint a Viharsarokba is fog InterCity-járat közlekedni. Bizonyos feltételeket vizsgál jelen pillanatban a MÁV, meg kell teremteni bizonyos helyeken a pálya korszerűsítését a nagyobb sebesség érdekében. Kell további vasúti kocsikat beszerezni, és pillanatnyilag az látszik reális megoldásnak, hogy bizonyos nemzetközi vonatokat a partnerekkel megegyezve - szeretném hangsúlyozni, hogy a színvonalasabb nemzetközi vasutakat, mint ahogy képviselő úr említette, hogy eléggé vegyes a választék itt -, ezeket InterCity-járatokká fejlesztve, komoly esélyt látok jelen pillanatban.
A MÁV ennél erősebben fogalmazott, egyenesebben. Mindenesetre még néhány tárgyalást kell folytatni velük is, de nagy esély van arra, hogy a következő évi menetrendben, tehát az 1997. évi menetrendben feltehetően a két vagy három InterCity-járat között szerepelni fog a békéscsabai is. Ezt tudom mondani.
Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem