DR. TOKAJI FERENC

Teljes szövegű keresés

DR. TOKAJI FERENC
DR. TOKAJI FERENC (MSZP): (Hanghiba.) Jó, köszönöm, most már megjött. Valószínűleg annak tudható be, hogy a mai nappal az új ülésrendnek köszönhetően, már nem a régi helyemen vagyok, így emiatt még az átállás közel sem sikeres.
Elnök Asszony! Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Amikor én ezt a kérdést benyújtottam, ez év május 20-án abban a reményben tettem, hogy a közeljövőben sorra kerül a válasz, sajnos nem így volt. De ez önmagában nem is lenne baj, hisz egyes újságok és híradások alapján úgy tűnt, hogy Békés megyében, Viharsarokban a közeljövőben InterCity vonatjáratpárok kerülhetnek beállításra. Majd ezek a híradások jelentősen változtak, ennek köszönhetően oda jutottunk, hogy kétség és bizalmatlanság vetődött fel, ezért sokak kérdésére teszem ma itt fel a kérdést.
(16.00)
Mint ismeretes, Békés megye infrastrukturális fejlesztésben jelentősen el van maradva az ország más területeihez képest. Az itt élő lakosság távolinak érzi a fővárost és más régiókat. Az érzésüket erősíti, hogy Békés megye - bár jóllehet, számos határátkelője van - nehezen megközelíthető. A rossz, elavult úthálózat miatt nemcsak életveszélyes a közlekedés, hanem elriasztja a külföldi tőkét is.
Jelenlegi ismereteink szerint az autópályáról a közeljövőben aligha lesz szó, így lemaradásunk tovább nőhet. Ez nehéz, méltatlan helyzetet teremt. Ezen változtathatna az InterCity-vonat beállítása vagy beiktatása. Vékony, de ugyanakkor nagyon fontos szál lenne. Elősegíthetné a külföldi beruházásokat, az üzletemberek vállalkozókedvét, nem beszélve a Viharsarokból naponta közlekedő több száz ember kulturált utazását. Mert bizony, a jelenlegi állapotokra a meglehetős lepusztultság jellemző. Tény, hogy jelenleg több vonatpár közlekedik Békéscsaba-Budapest, Gyula-Budapest között, számos nemzetközi járat, de el kell mondanunk, hogy ez lassú, lepusztult és nemegyszer túlzsúfolt. Ezen lényegesen segítene egy korszerű InterCity-járat beállítása.
Kérdésem tehát a következő: várhatóan mikor közlekedik InterCity-vonat a Viharsarokba? Köszönöm figyelmüket, és elnézést a kis közjátékért. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem