BURÁNY SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

BURÁNY SÁNDOR
BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A napirend előtti hozzászólásnak az volt a címe eredetileg, hogy "A kormány nyári tevékenysége". Ilyet én viszont Szájer József képviselőtársamtól nem hallottam az inflációval összefüggésben, hiszen épp ellentétben az általa felsorolt tényekkel, ellentétes döntéseket és tevékenységet folytatott a kormány. Egyetlenegy olyan lépést nyáron és azt megelőzően sem hozott a Magyar Köztársaság kormánya, amely az inflációt gerjesztené, épp ellenkezőleg, tevékenysége folytán folyamatosan mérséklődik ez az infláció.
Egyébként a hozzászólásból az is kitetszett, hogy talán nem eléggé világos még Szájer József képviselőtársamnak, hogy a tervutasításos rendszernek vége, és a kormány direkt parancsba nem adhatja a kofáknak, hogy a tojásnak mennyi legyen az ára. Ezt, ahogy Bauer Tamás képviselőtársam helyesen megvilágította az ön számára, a kereslet-kínálat összefüggései határozzák meg. Van olyan intézkedés, ami egyébként még a kormányra vár és az inflációval összefügghet, ez az energiaár. Ezt viszont az előző kormánytól örökölte, mely ezt a kötelezettséget vállalta ugyan, de a lépést nem hajtotta végre.
Egyébként pedig én is örvendetesen hallom a Kisgazdapárt és a Fidesz egyre gyakrabban egybecsengő véleményét, és bár egymás melletti padsorokban ülnek, talán rövidesen sor kerülhet egy egyesítő kongresszusra is, ha ilyen ütemben folytatják. (Felzúdulás a Fidesz padsoraiban.)
Ami egyébként pedig a vitában elhangzott további észrevételeket illeti, a kifosztásról csak annyit szeretnék mondani, hogyha figyelemmel kísérték a kormány által jövő évre beterjesztett javaslatokat, akkor tapasztalhatták, hogy - Torgyán József képviselőtársammal ellentétben - szó nincs kifosztásról. Épp ellentétes tendenciák figyelhetők meg: úgy a munkavállalók, mint a vállalkozók adóterheit mérsékelni kívánjuk a jövőben.
Ha már az '50-es éveket idézte egy képviselőtársam, mondván hogy a reálkereset csökkenése ezt az időszakot idézte - ha ezen a szinten vitatkozunk, akkor szeretném megemlíteni, hogy az előző ciklusban, az előző kormány tevékenysége alatt a bruttó hazai termék vesztesége pedig a világháborús veszteségeket idézte fel. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem