DR. KÖKÉNY MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

DR. KÖKÉNY MIHÁLY
DR. KÖKÉNY MIHÁLY népjóléti minisztériumi államtitkár: Egyetértek önnel, képviselő asszony, nem egyedi esetekről van szó, ezért szükséges, hogy a konszolidáció folyamatát összehangoljuk a fejlesztési koncepció végrehajtásával, a területi ellátási normatívákat szabályozó törvénnyel, mert csak így lehetséges az, hogy a valós egészségügyi szükségletnek megfelelően ahol szükséges, átépítés történjen, kapacitáscsökkentés, ahol szükséges, invesztíció, ahol pedig elengedhetetlen, ott konszolidáció történjen. Azzal is egyetértek, hogy a konszolidáció, az tulajdonképpen tűzoltás, éppen ezért változtatunk a finanszírozási szabályokon januárban.
Egyébként pedig ami a kapacitáscsökkentést illeti, az ebből eredő egyszeri többletköltségeket tervezzük a jövő évi állami és társadalombiztosítási költségvetésben. Ami pedig a béremelést illeti, a 27 százalék, vagy 25-27 százalék, az májustól lépett életbe. Ez éves átlagban jelent 20 százalékot, és éppen a múlt héten, a költségvetési egyezmények érdekegyeztető tanácsában állapodtunk meg a további szükséges intézkedésekről. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem