DR. TORGYÁN JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Többször elhangzott az az igaztalan vád, mintha a Független Kisgazdapárt álláspontja bármilyen vonatkozásban sértő lenne a zsidóságra. Ez valótlan! Mi nem azt mondjuk, hogy ezt az ügyet ne tárgyalja a parlament, nem azt mondjuk, hogy ne hozzon határozatot a kárpótlás kérdésében, hanem azt mondjuk, hogy a jogok és kötelezettségek összességéből adódjék a levonandó következtetés. Tehát az ellen vagyunk, hogy csak a kötelezettséget vegyék ki a szerződésből, és a jogokat azokat kirekesszék. Mi azt mondjuk, hogy a jogok és kötelezettségek mint együttes egész értékelendők. Éppen ezért elfogadhatatlan az arra való hivatkozás, amely például Tóth Pál képviselő úr részéről azt mondotta, hogy az Európa Tanács minden államnak ajánlja a kárpótlást, ezért miért ellenezzük mi? Mi nem ellenezzük, igen tisztelt Tóth Pál. Azt mondjuk, hogy igen, tárgyaljuk, hozzon határozatot a Ház, de előtte derítse fel a tényállást! Adjanak egy leltárt! Miért idegenkednek attól, hogy egy leltárt tárjanak a Ház elé? Miért idegenkednek attól, hogy megmondják, hogy konkrétan mire gondolnak? Hogy lehet úgy hozni döntést, hogy nem tudjuk mi nyer kifizetést, nem tudjuk mi a követelés, nem tudjuk, hogy végül is mi lesz a plafon, ami a teljesítés körébe tartozik?! Ez egy nonszensz! Elfogadhatatlan dolog! Erre hivatkozunk, és ezt semmiféle durva, megfélemlítő hanggal önök nem tudják elfojtani az igazságnak ezeket a vitathatatlan tényeit.
Mi arra kérjük önöket, a jog szerint járjanak el, és ne abból a hatalmi gőgből fakadóan, amely az állampárti időkből fakad.
Kérjük önöket, hogy ennek megfelelően tanúsítsanak olyan magatartást, amely a tényállás felderítéséhez, és nem az ellenérdekelt oldalnak az elhallgattatásához vezet. (Taps az FKGP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem