AKAR LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

AKAR LÁSZLÓ
AKAR LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Engedtessék meg, miután itt a pénzügyi összefüggések többször aláhúzásra kerültek, hogy néhány gondolatot elmondjak, ha úgy tetszik, tájékoztatásképpen.
Természetesen az éves költségvetés keretében kell arról dönteni, hogy milyen pénzösszegeket fordítunk erre a célra, vagy ha nem az éves költségvetés keretében, akkor a jogi lehetőségek keretei között - mondjuk - egy költségvetési tartalékból dönthet ilyen ügyekről a kormány, de alapvetően a költségvetés keretében. Az is nyilvánvaló, hogy az életjáradékra váltható kárpótlási jegy konstrukcióhoz törvényalkotásra van szükség, amit annak rendje és módja szerint elő kell terjeszteni. Teljességgel az a helyzet, amit a kollegám is mondott, hogy a konkrét döntésekhez konkrét törvényi előterjesztések és parlamenti jóváhagyások kellenek majd. Itt most az volt a szándék, hogy egyrészt egy politikai jóváhagyást kapjunk a parlamenttől a tekintetben, hogy hogyan rakjuk össze, milyen tételekből rakjuk össze ennek a közalapítványnak az induló vagyonát, és ennek megfelelően milyen törvényhozási aktusokat kezdeményezzünk.
(13.40)
Tulajdonképpen ezt tartalmazza a 2. pont, hogy erre tegyünk egy határidőt pontosan, hogy ne elhúzódjon még iksz ezer évig, hanem hogy ez év október 31-ig ezeket a javaslatokat meg kell tenni, és egy valóságos döntési kérdésben, az egyesben, egy sajátságos megoldást javasoljunk. Nevezetesen, hogy a kormány hozza létre ezt a közalapítványt, de úgy, hogy az Országgyűlés tud arról, és az Országgyűlés azt mondja, hogy részéről ez rendben van. Természetesen, ha mások másképp képzelik, egy módosító javaslattal lehet azt mondani, hogy ezt a parlament hozza létre.
De miután az ügynek nagyon nagy a jelentősége, és az sem mindegy, hogy ki hozza létre, ezért itt most mi ezt a megoldást javasoltuk, amin természetesen lehet vitatkozni, hogy jó, vagy nem jó. Személyesen úgy gondolom, hogy ez a jobb megoldás, ha a kormány úgy gondolja, hogy ha nem a parlamentet terheljük egy alapító okirat tételes vitájával, hanem ezt a kormányra bízzuk, miközben a vagyoni oldalról a parlament körbezárja, hogy mi az, ami oda kerülhet. Nagyon szeretném, ha ezeket is figyelembe vennék a mérlegelés során.
Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem