DR. TORGYÁN JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Igen tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Asszony! Önálló képviselői indítvánnyal országgyűlésihatározat-tervezetet terjesztek elő, miszerint kérem, hogy az Országgyűlés hozzon határozatot a miniszterelnök felelősségének megállapításáról. Az előterjesztésemet azzal indokolom, hogy az Országgyűlés az alkotmány 39. §-ának (2) bekezdése alapján meg kell hogy állapítsa a miniszterelnök úr felelősségét az alkotmány 35. §-ának (2) bekezdésében meghatározott kötelezettségének a megszegése miatt, amelyet mint miniszterelnök akként követett el, hogy ő szorgalmazta a 2199/1996., tehát 1996. július 24-i kormányhatározat meghozatalát, amely viszont tudatosan szembehelyezkedett a médiatörvény rendelkezéseivel, nevezetesen a törvény 10-17. §-áig előírt kötelezettségekkel, valamint a törvény 23-28. §-áig rendelkező kógens szabályaival, amelyek a médiákkal kapcsolatos reklámkorlátokra és tilalmakra vonatkoznak, éppen a médiák közszolgálati jellegének biztosítása érdekében.
A kormányhatározat ezekkel szemben úgy rendelkezik, hogy a költségvetési terhek mérséklése értelmében enyhíteni kell a reklámkorlátozásokat. A két rendelkezés szöges ellentétben áll egymással, miután a kormányhatározat (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) alacsonyabb szintű jogszabály, mint a törvény, ezért a törvény rendelkezéseit kell alkalmazni, a törvénysértőt pedig felelősségre vonni. (Taps az FKGP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem