BAUER TAMÁS

Teljes szövegű keresés

BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Nyilván nem lehet ma napirend előtti megismételni azt a 13 órás vitát, amit a múlt héten folytattunk itt le az alapszerződés kérdésében. Én ezért csak a napirend előtti felszólalást tevő Fidesz álláspontjával szeretnék foglalkozni.
Kétségtelen tény, hogy 3 évvel ezelőtt az ukrán-magyar alapszerződés ratifikálása idején még egyedül a mai parlamenti pártok közül egyedül a Független Kisgazdapárt képviselte azt az elutasító álláspontot, amelyet most a Fidesz is képviselt a magyar-román alapszerződés ügyében. (Bekiabálás: Más a szöveg.)
Kétségtelen tény az is, hogy a magyar-ukrán alapszerződésre is igaz az, amit most a magyar-román alapszerződéssel kapcsolatban felhoznak, az is egy olyan helyzetben köttetett meg, olyan helyzetben biztosított kisebbségi jogokat az Ukrajnában élő magyarság számára, amikor sok garancia, sok politikai szándék miatt lehetett kétség.
Igaz az - a kárpátaljai magyarság képviselője mondta a Duna TV-ben -, hogy akkor sem egyeztetett a magyar kormány a kárpátaljai magyarokkal. Mégis, úgy látszik, a Fidesz számára a helyzet gyökeresen megváltozott. Én azt hiszem, hogy nem a helyzet változott meg gyökeresen, hanem a Fidesz. Akárcsak tegnap az inflációval kapcsolatban, most is azt kell tapasztalnunk az alapszerződéssel kapcsolatban, hogy ma azt mondja a Fidesz, amit néhány évvel ezelőtt még csak a Független Kisgazdapárt mondott. Meg kell állapítanunk (Taps az FKGP padsoraiban.) Orbán Viktorral szólva: összeforr, ami összetartozik. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem