DR. SZÁJER JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. SZÁJER JÓZSEF
DR. SZÁJER JÓZSEF (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Meglepetéssel hallgattam a miniszter urat, hiszen az az elv, hogy a tulajdonosi jogosítványok egy adott állam esetében, valamint az irányítási jogosítványok elválnak, illetőleg ezeknek el kell válniuk egymástól, ez egy alapvető államszervezési, kormányzatszervezési elv. Éppen ezért mindenképpen - legalább is alkotmányos elvekben - ütközik ennek az egymással való összeütközése a jelenlegi gyakorlatban. Ez talán annyira nem meglepő az MSZP esetében, és ezért a csodálkozásom Vastagh Pál esetén nem annyira problémás, hiszen az MSZP, illetőleg annak elődje hosszú időn keresztül egy olyan államot vezetett, amelyben ennek a konfliktusnak a lényege nem is jelenhetett meg. Tehát a szocialista rendszer számára ez az ütközés nem okoz gondot, negyven éven keresztül ilyen rendszerben éltünk.
Annál inkább meglepő a kisebbik kormánypárt reagálásának a hiánya erre a kérdésre. A Szabad Demokraták Szövetsége tudja, hogy a tulajdonosi jogosítványok és az irányítási jogosítványok egymással nem összeillő, államszervezeti szempontból egymással ütköző elvek. Éppen ezért nagyon csodálkoztam, hogy ezzel kapcsolatban semmiféle reakciót a Szabad Demokraták Szövetségétől nem hallottunk. Persze lehet, hogy majd Bauer képviselőtársunk megmagyarázza, hogy az SZDSZ álláspontja, az változott-e az elmúlt időszakban, de hát mindenképpen tanácstalanul állunk ez előtt a tény előtt, hogy az SZDSZ a tulajdon és a szabadságnak az elválasztásától hogyan jutott el az egységes szocialista monolit államig. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem