DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN
DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Nem vitatom, hogy a Fidesz történetében ez a memorandum, amire Németh Zsolt utalt, fontos belső dokumentum lehet, de ahhoz, hogy ez a kormány politikáját meghatározza, a Fidesznek be kellett volna lépnie a kormányba. De ha nem ez a helyzet, nem kérhető számon, hogy a Fidesz által kialakított elképzeléseket nem valósítottuk meg. Hallottam a nemzeti külpolitikáról. De a kormányzati politika világossá tette, hogy a külpolitikát a kormányzati politika alapelveivel összhangban kívánja alakítani. Nem igaz az, és nem állította soha senki, hogy a magyar-magyar csúcs kártételeit enyhítendő kötöttük meg vagy fogjuk aláírni a magyar-román alapszerződést, hiszen ezeket a tárgyalásokat már Jeszenszky Géza vezetése alatt, 1992-ben megkezdte a Külügyminisztérium. 4 éve folynak ezek a tárgyalások, ezekre közvetlen hatással nem volt. Épp a tegnapi nap folyamán jeleztem és fejtettem ki egészen egyértelműen itt, a Ház előtt, hogy a magyar kormány a magyar-magyar csúcs nyilatkozatát vállalja, vállalható nyilatkozatnak tekinti, és úgy ítéli meg, hogy összhangban áll az alapszerződés aláírásában is.
Ami a pápai találkozót illeti, az volt a korábbi megállapodás a résztvevők között, hogy újabb magyar-magyar csúcsot csak valamennyi résztvevő konszenzusával fognak létrehozni. Mivel ez a konszenzus nem állt fönn, és minthogy meghívóval a kormányt később értesítették erről a csúcsról, ki is jelentettük, hogy ez többé nem tekinthető magyar-magyar csúcsnak, hanem egy későbbi csúcs előkészítésének. A kormány úgy ítélte meg, hogy nem ésszerű a részvétel ezen a találkozón.
Én azt gondolom, hogy a Fidesznek nemcsak kritikát, hanem egy kis önkritikát is kéne alkalmaznia. Mert azzal a képpel, ami Magyarországgal kapcsolatban kialakult vagy kialakulóban volt az elmúlt időszakban, az nem kis részben olyan megnyilatkozások nyomán született, mint amit az imént is hallhattunk.
Tehát a kormány ennek a felszólításnak, amelyet a Fidesz tolmácsolt, nem kíván eleget tenni. Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem