DR. TORGYÁN JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Igen tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Köztársaság alkotmánya 3.§ (2) bekezdése értelmében a pártok közreműködnek a népakarat kialakításában és kinyilvánításában. Nem tudnak azonban a népakarat kinyilvánításában hatékonyan közreműködni, és a népakarat kialakításában is akadályozva vannak, ha sajtóorgánumok nem, vagy nem pontosan számolnak be egy párt politikájának a lényegéről. Nem arról kívánok itt most beszélni, hogy a Független Kisgazdapárt miért nem szerepelhetett egyetlenegy alkalommal sem, mondjuk, a Napkelte című műsornak a reggeli beszélgetéssel kapcsolatos részében, ahol már nincs olyan járókelő az utcán, akit be ne hívtak volna, csak a Független Kisgazdapárt került kirekesztésre; vagy nem arról kívánok most beszélni, hogy A hét című műsorban miért nem szereplünk már hetek óta, sőt hónapok óta, hanem arról kívánok beszélni, hogy a Független Kisgazdapárt közismerten harcot folytat azért, hogy a büntetőjogi rendszer mielőbb a követelményekhez igazítottan kerüljön átalakításra. Konkrétan arról van szó - amelyet a Független Kisgazdapárttal szembeni ellenséges erők úgy szoktak meghatározni, hogy a Független Kisgazdapárt halálbüntetés-párti, és halálbüntetéssel riogatja a társadalmat -, hogy pontosan ellenkezőleg, a Független Kisgazdapárt életpárti, az "Isten, haza, család" hármas jelszó vezérli a kisgazda gondolatokat, de azt mondjuk, hogy az életet bizonyos esetekben úgy lehet megmenteni, hogyha a gyilkosokat úgy rettentjük vissza a mind nagyobb számarányban elkövetett, nemegyszer elborzasztó kegyetlenségű gyilkosságaik végrehajtásától, hogy a gyilkos uraknak is tudniuk kelljen: nemcsak az áldozatok élete az, amely terítéken forog, hanem az ő becses életükért is aggódniuk kell. Emlékeztetném önöket a '80-as évekre, amikor is évi egy-két halálos ítélet végrehajtásával vissza lehetett tartani a gyilkosok tömkelegét az ilyen jellegű bűncselekmények elkövetésétől. Ma sajnálatos módon azáltal, hogy kiiktatásra került a jogunkból ez a lehetőség, a gyilkosságok száma rohamosan nő, és ma már olyan elképesztően szörnyű bűncselekményeket követnek el a kiskorúakkal szemben is - nemegyszer gyermekekkel szemben -, amelyekkel kapcsolatban a társadalomnak a védekező mechanizmusát ki kell fejleszteni. Mi azt mondjuk, hogy nem elégséges az, ami ma Magyarországon folyik, nevezetesen, hogy vannak olyan dúsgazdag rétegek, amelyek az önmaguk testőrségének megszervezésével a saját biztonságukat megteremtik, a szegény jogon élő nemzet döntő többségének is biztosítani kell az élet méltóságos élésének a feltételrendszerét, ez pedig azokkal szemben, akik adott esetben, néhány éves gyermekek szexuális megrontásától kezdve, a legszörnyűbb élet elleni bűncselekmények elkövetéséig sem riadnak vissza a társadalom nyugalmának feldúlásától, ezekkel szemben a leghatározottabban fel kell lépnünk. Nyilvánvaló, hogy az nem megoldás, hogy az életfogytiglani szabadságvesztés-büntetésre történik utalás, mert Magyarországon volt már életfogytiglani szabadságvesztés-büntetés, soha senki azt ki nem töltötte. A világ jogtörténetében is páratlan ritkaság, talán Rudolf Hess kivételével más példát nem is tudnék mondani, amikor az életfogytiglani valóban az lett volna -, ezért tehát éppen a legsúlyosabb bűncselekmények megelőzése, visszatartása érdekében alkotmányosan, parlamenti döntéssel, de a kérdést felül kell vizsgálni és a Kisgazdapárt álláspontja szerint (Az elnök pohara megkocogtatásával figyelmeztet a felszólalási idő leteltére.) - befejezem a mondatot, elnök asszony - ideiglenesen, az élet védelme érdekében vissza kell állítani a halálbüntetést. (Taps az FKGP soraiban)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem