HEGYI GYULA

Teljes szövegű keresés

HEGYI GYULA
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Torgyán József tisztelt képviselőtársam szó szerint azt mondta, hogy idézem: "A kormányzat nem tudta felépíteni a szükséges 40 ezer lakást."
Torgyán József képviselőtársam lehet, hogy átaludt néhány évet, de nem olyan társadalmi rendszerben élünk már, amelyben a kormányzat feladata a lakásépítés. A kormány nem egy lakásépítési vállalkozás, és nem lakásépítési egyesület. A kormánynak az a feladata, hogy olyan törvényi kereteket teremtsen, amelyek között a magánerős építkezés, a vállalkozáson felépülő lakásépítés működhet. Ehhez szükség van - többek között - erre a törvényre. Ezenkívül szükség lenne még a társasházi törvény módosítására és sok más jogszabályra is.
Tehát ha Torgyán képviselőtársam azt mondja, hogy a kormány még több jogszabályt is behozhatna, hogy felgyorsuljon a lakásépítés, akkor itt helyesen és igazan fogalmaz. Azonban csak az államszocializmusban nevezhető az állam feladatának a lakások építése. Másrészt Torgyán József, tisztelt képviselőtársam, helyesen mondta, hogy ez a törvény akkor ér valamit, illetve a lakás-takarékpénztár, ha az infláció lejjebb száll.
Ehhez képest tudnunk kell persze, hogy ez a törvény 4-5 évre szól, 4-5 éves korszakra szól. Torgyán József képviselőtársam azt mondta, hogy a 4-5 éves periódus alatt az infláció majd 26-28 százalék lesz ebben az országban. Ezt mindenesetre érdekes összevetni azzal, hogy Torgyán József más kijelentései szerint 1998 után kisgazda kormány lesz Magyarországon.
Ezért föl kell tennem ezt a kérdést, hogy vajon e két kijelentésből melyik igaz. Szerintem az az igaz, hogy az infláció sokkal kevesebb lesz, mint 26 százalék, és nem kisgazda kormány lesz '98 után Magyarországon. Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem