HEGYI GYULA

Teljes szövegű keresés

HEGYI GYULA
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Torgyán József képviselőtársam minden felvetésével egyetértek, az azonban tény, jegyzőkönyvben meg lehet nézni, gondosan jegyzeteltem, mert egy ilyen kiváló frakcióvezető úr szavait nem árt, ha mindet felírom. De ezt a mondatot felírtam. Ön szó szerint azt mondta, hogy "a kormányzat nem tudta felépíteni a szükséges lakásmennyiséget". Ez így hangzott el, így került a jegyzőkönyvbe. A kormányzat, legalábbis ez a kormányzat ezután sem vállalkozik arra, hogy lakásépítési kft.-ként lakásokat építsen. Egészen más az, hogy ehhez a törvényi kereteket kell megteremteni, és ez történik most, és amennyiben az a felvetés, hogy nem elég ez a törvényi szabályozás, újabb törvényekre is szükség van ahhoz, hogy a magánerős lakásépítkezés sikerrel folyjon, akkor ebben természetesen egyetértek önnel. Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem