SASVÁRI SZILÁRD

Teljes szövegű keresés

SASVÁRI SZILÁRD
SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Képviselő Úr! Azt gondolom, hogy akkor tudunk érdemi vitát folytatni, ha mind a ketten ugyanazt a törvényjavaslatot vitatjuk meg. Ugyanis ön arról beszélt, hogy a betétbefizetések 40 százalékában határozza meg ez a törvényjavaslat a mértékét. Ha elolvassa a törvényjavaslatot, akkor kiderül, hogy 30 százalékában határozza meg. Önnek valamilyen régebbi változatot nyújtott be a kormány, én remélem, az újat - illetve nem remélem tulajdonképpen, de valószínűleg az újat - kaptam meg. Ez az első. A pontosság, a precizitás fontos a parlamentben, én azt gondolom, és máshol is természetesen.
A másik pedig a félrehallás. Én azt mondtam, hogy akik megtehetnék, hogy 20-30 ezer forintot tegyenek be egy ilyen rendszerbe, azok nem teszik bele, mert nem éri meg neki. Neki egy jobb befektetési lehetősége van, illetve ő készpénzzel meg tudja vásárolni a lakást. Jegyzőkönyvből kikereshető, utánanézhető, valóban ezt mondtam, tisztelt képviselő úr.
Ami pedig a 7500 forintot illeti, hogy ott a közép- és a kiskeresetűekre vonatkozik ez a rendszer: én azt mondtam, hogy én azt gondolom, hogy a középre elsősorban. Csak ezt a közepet már arra késztetik, hogy felélje azt a tartalékát, amiből esetleg tudna képezni még előtakarékossági rendszerben valamilyenfajta tőkét. Ez feléli, ez a közeg. Arról nem is beszélve, hogy az a pénztömeg - tömeg? -, az a mondjuk hatszázezer forint, ami négy év múlva megjelenik, vagy nyolcszázezer forint, ami megjelenik négy év múlva az adott betétben, az a hatszázezer, vagy nyolcszázezer forint kutyafülét nem fog érni abban az időben. Nem azért, mert nem adnak hozzá hitelt, mert adnak hozzá hitelt, csak a vásárlóereje fog csökkenni. Kérem szépen, ez az infláció, hogy négy év alatt el fogja vinni ezt a befektetési formát. El fogja vinni. Mit lehet kezdeni? Nem feltétlenül a pénznek a romlása miatt, hanem az építőipari anyagárak növekedése miatt például. Nem fogjuk tudni megvenni azt a téglát annyiért, amennyiért lehetne. Ezért mondtam: ez a törvényjavaslat maximum cseréről, felújításról szól, másra egyszerűen nem képes lehetőséget adni. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem