CSÉPE BÉLA

Teljes szövegű keresés

CSÉPE BÉLA
CSÉPE BÉLA (KDNP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én úgy vélem, hogy az szja-tábla lényegében az arányos közteherviselés ügye, az egy igenis országos jelentőségű és halaszthatatlan ügy akkor, amikor még a parlament nem tárgyalja, hiszen nincs napirenden. Tudniillik ez a közvéleményt máris nagyon jelentősen foglalkoztatja.
Én szeretnék ezzel kapcsolatban emlékeztetni arra, hogy a kettős adótábla - amit az ellenzék akkoriban egységesen támadott - már csődöt mondott ennek az évnek az elején azzal a bizonyos előlegfizetési botránnyal - merem így mondani, hogy botrány volt -, amelyet igen nehéz volt a kormánynak helyrehozni.
Tehát már rögtön, pár hónap múlva kiderült annak a tarthatatlansága, amit végül is a tisztelt Ház tavaly elfogadott. Most az államtitkár úrtól lényegében megtudtuk, hogy tisztában voltak vele, hogy sok hibája van az akkori törvényjavaslatnak, azonban egy bevételi szemlélet alapján - ennek a prioritása alapján - kierőltették ennek az elfogadását.
Ezt kifogásoltuk és azért is tartjuk ezt súlyponti kérdésnek, mert most már kormánypárti oldalról is elhangzott, hogy a jelenleg funkcionáló adótábla nem felel meg az arányos közteherviselésnek.
Ez egy nagyon súlyos probléma akkor, amikor a reálbérek a múlt évben 12 százalékkal csökkentek, akkor amikor az idei - a kormány által jelzett - 2 százalékos reálbércsökkenés bizonyára jóval nagyobb lesz, akkor, amikor jövőre sem számíthatunk komolyabb emelkedésre ezen a téren.
Tehát az arányos közteherviselés rendkívül fontos, és mi úgy véljük, hogy napirend előtt is már foglalkoznunk kell ezzel, ezért üdvözöljük a Fidesz felvetését, és csatlakozunk ahhoz. Egyébként a kormánypártoknak a megosztottsága is kiviláglik ebben a kérdésben. Emlékezetes a múlt évi szavazás is, és jelenleg is egészen külön felfogásuk van. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldali padsorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem