AKAR LÁSZLÓ
AKAR LÁSZLÓ
AKAR LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az írásban beterjesztett zárszámadási anyagban a kormány teljességre törekvő, pontos képet kívánt adni a tényleges gazdasági, pénzügyi és költségvetési folyamatok '95. évi alakulásáról. A kötetek elemző megállapításai, a mérlegek számadatai, a fejezeti indoklások rendszerszerűen, ám a műfaj száraz keretei között számolnak be az elmúlt év bizonyosan gazdaságtörténeti léptékű gazdasági változásairól.
(9.10)
Az államháztartás terjedelmét, szerkezetváltozását, működésének feltételeit, egyenlegének pozícióját csakúgy, mint a gazdaság teljesítményét és egyensúlyviszonyait jelző mutatók, a zárszámadási kötetek rendjében önmagukért beszélnek.
Mindenekelőtt tanúskodnak arról, hogy a gazdaság számottevő makropénzügyi egyensúlyjavulás mellett képes volt a növekedést fenntartani. Amiről azonban önmagukban még sokatmondó elemzések és számok sem beszélhetnek, az a stabilizációs gazdaságpolitika nyomán terjedő új társadalmi közgondolkodás, miszerint az állam mi, adófizetők vagyunk, azaz a költségvetés csak azt tudja elosztani, amit az adófizetőktől beszed.
Úgy gondolom, a felelősen gondolkodó politikusok közül azt senki nem vitatta akkoriban, hogy a gazdaság helyzete immáron évek hosszú sora óta több területen válságos volt, és súlyos determinációkkal terhelt, mely csak igen szűk mozgásteret biztosított a cselekvésre. A kormány '95 márciusában éppen a szűkös gazdaságpolitikai mozgástér kitágításának igényével visszavonhatatlanul rászánta magát egy új, határozott korrekciókat tartalmazó gazdasági stratégia megvalósítására. A korrekcióra azért volt szükség, mert '94 közepére kifulladt az a gazdaságpolitika, amely a régóta várt gazdasági növekedést '93-'94-ben a hazai kereslet élénkítésével próbálta elindítani, mivel ez az államháztartás gyorsan emelkedő hiányát, a külső fizetési mérleg és az adóssághelyzet példátlan romlását idézte elő. Így a kormánynak a múlt év elején szembe kellett nézni azokkal a gazdaságot már hosszú ideje gúzsba kötő makrogazdasági veszteségtényezőkkel, amelyek a reálszféra versenyképességét aláásva, a külső és belső eladósodási spirált fölpörgető pénzpiaci folyamatokat kényszerítette ki, gyakorlatilag ellehetetlenítve a kormányzat, illetve a jegybank józan makroökonómiai cselekvőképességét.
Beavatkozás nélkül a leírt pályán való növekedés igen rövid időn belül a nemzetközi pénzvilág által elfogadhatatlan eladósodást okozott volna, szükségszerűen kiváltva még sokkal keményebb restrikciós lépéseket. Ilyen körülmények között került sor márciusban a stabilizációs programcsomag elfogadására. Az évközi beavatkozásra azért volt szükség, mert az egyensúlyi helyzet romlásának felgyorsulását már csak azonnali intézkedésekkel lehetett megállítani. Egyúttal azonban a programcsomag már a gazdaságpolitikai kiigazítás első lépése is volt, mert az intézkedések tudatosan, nem puszta restrikcióval kívánták az egyensúly gyorsabbulását szolgálni, hanem hozzá akartak járulni a tartós növekedés feltételeinek kialakulásához is. Vagyis a jövedelemelosztás olyan, a vállalkozók javára történő átalakítását is szolgálták, amely lehetővé teszi a termelés versenyképességének javulását és előbb-utóbb a tartós növekedést megalapozó beruházások növekedését.
A konkrét intézkedések közül több a fizetési mérleg azonnali javítását, részint a költségvetési hiány tetemes, mintegy 170 milliárd forintos csökkentését célozta. Ez indokolta a pótköltségvetés sürgős benyújtását. Ennek keretében, illetve ezzel párhuzamosan sor került a forint újbóli, jelentős, egyszeri leértékelésére, vámpótlék bevezetésére. A vállalkozások versenyképességének javítását több, az exportot ösztönző kiegészítő intézkedés, az exportbevételek devizaszámlán tartásának lehetősége is segítette. Költségvetési takarékossági programok indultak, és a kormány lépéseket tett a jóléti, szociális kiadások differenciált, a rászorultsági elvet érvényesítő mérséklésére, valamint a bérkiáramlás visszafogására is.
Az alapvető jövedelem- és pénzpolitikai kiigazítás talaján a monetáris politika is valós mérlegelési lehetőséghez jutott, a restrikció ésszerű, a vállalkozásokat kevésbé sújtó módjainak kialakításával.
A radikális és azonnali kiigazítás fordulatszerű eredménnyel járt. '95 második felében a gazdaság érzékelhetően alkalmazkodott az egyensúlyi követelményekhez. Fordulatot sikerült elérni az export, illetve az import dinamikájában, az export- és importnövekedés ütemkülönbsége közel 20 százalékkal javult. Sikerült a fizetési mérleg romlását megfékezni. Az áruforgalmi mérleg hiánya egyetlen év alatt 1,2 milliárd dollárral, a folyó fizetési mérlegé 1,4 milliárd dollárral csökkent. Így a folyó fizetési mérleg hiánya a GDP 9,5 százalékáról 5,4 százalékára mérséklődött.
A külföldi működő tőke beáramlása privatizációs bevételekkel együtt '95-ben összességében mintegy 4,5 milliárd dollár volt, ami a korábbi években tapasztaltat két-háromszorosan múlja felül. A működőtőke-import összege lényegesen meghaladta a folyó fizetési mérleg deficitjét, így az ország nettó külső adósságállománya körülbelül 2 milliárd dollárral csökkent. A nettó adósságállomány '93-'94-ben az éves exportbevételek 170-180 százalékát tette ki, ez az arány '95 végére 135-140 százalékra, nagyon lényegesen mérséklődött.
A külső egyensúly javulását alátámasztotta az államháztartási deficithelyzet javulása is. A hiány a privatizációs bevételek figyelmen kívül hagyásával és a GDP arányában közel 2 százalékponttal kisebb volt, mint a megelőző évben.
Ezen belül a központi költségvetés hiánya a GDP-hez viszonyítva több mint 3 százalékkal csökkent '94-hez viszonyítva. A privatizációs bevételeket is beszámítva, a hiány mértéke nem haladta meg a 134 milliárd forintot, amely a GDP 2,4 százalékának felel meg.
Szeretném aláhúzni, hogy a költségvetési hiány leszorítása még a pótköltségvetésben tervezettet is túlszárnyalta mintegy 23 milliárd forinttal. Jelentősen változtak a lakosság, a vállalkozás és az államháztartás közötti jövedelemosztozkodási arányok, mégpedig a vállalkozási szféra javára.
A vállalkozások felhalmozási célú saját forrásai a '94. évi 250 milliárd forintról '95-ben több mint 450 milliárd forintra növekedtek. Mindez együttesen elősegítette a vállalkozások főként exportcélú beruházásainak növekedését. Ez a jövőre nézve különösen fontos momentum, hiszen a beruházások összességükben '95-ben nem növekedtek. Az ország modernizációja szempontjából rendkívül fontos, hogy a külföldi működőtőke-beáramlás, ahogy mondtam, többszörösen felülmúlta a korábbi években tapasztaltakat, amiben meghatározó szerepe volt a nagy privatizációs programok eredményeinek is. A működőtőke-import kedvező alakulása mindenképpen aláhúzandó.
Devizatartalékaink '95 végére a biztonságos folyó finanszírozási szükségletet már jóval meghaladó szintre, közel 12 milliárd dollárra emelkedtek. Ezen a biztonságos, stabil alapon vált lehetővé a forint konvertibilissá tétele 1996. január elsejétől. Miközben a felhasználás és a finanszírozás arányai az ország valós lehetőségeihez nagyságrendekkel jobban igazodtak, mint a korábbi években, az előzőleg vitathatatlanul megindult növekedés '95-ben fennmaradt, a GDP 1,5 százalékkal nőtt, s mindezt úgy értük el, hogy a gazdaság húzóerejévé, a növekedés motorjává az export vált. Természetesen nem hallgathatók el az elért látványos eredmények árnyoldalai sem, bár kétségtelen, hogy ezeknek az eredményeknek súlyos ára is volt. Ezt az árat azonban - visszanézve is úgy látom -, sajnos, fel kellett vállalni a még sokkal súlyosabb következmények elkerülése érdekében. Tény, hogy az év eleji kényszerhelyzetben elindított egyensúlyjavító lépések jó része inflációs hatású volt, és ezért is az áremelkedés '95 márciusában felgyorsult. Az év egészében, összességében 28 százalékot meghaladó fogyasztói áremelkedés valósult meg. Az infláció azonban nem szabadult el, trendje a második félévtől lassult.
Az is igaz, hogy a reálkeresetek a foglalkoztatás mérsékelt csökkenése mellett nagy mértékben visszaestek, és a lakossági fogyasztás 5 százalékkal csökkent, ami az alacsony és közepes jövedelműek széles körében eredményezett rosszabb életkörülményeket. Azonban éppen ez az életszínvonalbeli áldozatvállalás vezetett arra, hogy a termelékenység nagy mértékben emelkedett, ezzel a magyar termékek versenyképessége - különösen a számunkra e szempontból fontos rendszerváltó országokkal való összehasonlításban - ugrásszerűen javult. Ez pedig a külgazdasági teljesítmény fordulatszerű javulásához és a későbbi tartós növekedés feltételeinek megteremtéséhez is, sajnos, nélkülözhetetlen.
Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy e gazdaságpolitikai kitekintés után a tegnapi napirend előtti vitára is tekintettel, távirati stílusban néhány tényszerű információt kiemeljek a '95. évi, a költségvetési hiány finanszírozásával és a költségvetési adósság alakulásával kapcsolatban. Összességében 993,9 milliárd forintos nettó finanszírozási igény jelentkezett '95-ben, amelyből 133,9 milliárd forint a költségvetési hiány finanszírozása miatt 42,6 milliárd forint a tb-alapok finanszírozása miatt és 817,4 milliárd forint egyéb célok következtében keletkezett. A központi költségvetés bruttó tartozása ezzel szemben 981,9 milliárd forinttal növekedett '95-ben.
(9.20)
A bruttó költségvetési adósság növekedésén belül a legnagyobb összeggel, 583,2 milliárd forinttal emelkedett az árfolyam-különbözetből származó MNB-vel szembeni 0 kamatú lejárat nélküli adósság. Ez az adósságelem automatikusan növekszik a leértékelések alkalmával, mivel az MNB-ről szóló törvény alapján az MNB-nél lévő nettó devizatartozáson keletkező árfolyam-különbözetet a jegybank automatikusan ráterheli a költségvetésre. A központi költségvetés belföldi kamatozó adóssága 315,3 milliárd forinttal növekedett '95-ben. Ezen belül a hiányfinanszírozó állampapír-kibocsátásoknak kellett a költségvetés deficitjét, a tb-alapok forgóalap-igénybevételét, továbbá az adósságfizetéseket fedeznie. A nem hiányt finanszírozó kamatozó adósságállomány növekedése a kötvényállomány 77,6 milliárd forintos és a hitelállomány 39,2 milliárd forintos bővülésének volt a következménye. A bővülés döntő részben adósságátvállalás, illetve kötvényátadás útján valósult meg. A központi költségvetés közvetlen külföldi adóssága 83,4 milliárd forinttal bővült '95-ben. Ez nagyobb részben a bős-nagymarosi vízlépcsővel kapcsolatos 67,7 milliárd forintos hitelátvállalás miatt következett be, kisebb részben pedig a forint árfolyamváltozása miatt.
Tisztelt Országgyűlés! Külön szeretnék szólni az Állami Számvevőszék zárszámadási jelentéséről, amelyet a magunk részéről a nyilvános tanulás eszközének tartunk. Amint a korábbi években is mindig igyekeztünk követni az ÁSZ egyes felvetett, koncepcionális iránymutatásait, érvényesíteni konkrét, részletes észrevételeit, még ha bizonyos kérdésekben maradtak is véleményeltérések. A zárszámadásról szóló ÁSZ és PM közötti folyamatos dialógus túlmutat az államháztartás hitelének adott évi törvényességi-szabályszerűségi szempontjain, a gazdálkodás eredményeit minősítő keretein. Ez ugyanis olyan átfogó és komplex kérdésköröket érint, amelyeket csak többéves, megalapozott munkával, az államháztartás pénzügyi reformjának kiteljesítésével lehet csak megnyugtatóan rendezni. Ez a megállapítás egyaránt vonatkozik a költségvetési folyamat jogszabályi hátterének konzisztenssé tételére, a jogszabályi hierarchiában való rendteremtésre, a kincstári információs rendszerfejlesztésre, és nem utolsó sorban a nemzetközi elvárásoknak is megfelelő elszámolási és mérlegrendszerek kialakítására. Ezzel az egymásra épülő feladatoknak az összerendezése igen nagy volumenű szakmai munkát feltételez. Ezt azért is hangsúlyoznom kell, mert az ÁSZ egyes visszatérő és elvi kérdéseket is érintő kritikai megjegyzései - mint például a kiemelt előirányzatok túllépése, a több évre visszamenően rendezetlen függő, átfutó adóssági és hiányelszámolási tételek kezelése, a maradványelszámolás kérdése - nagyrészt önmaguktól megoldódnak, ha jobban érvényesül az államháztartás jogi szabályozásában a konzisztencia.
Az államháztartási törvény módosítása keretében - úgy gondolom - az ilyen természetű jogi és szabályozási zsákutcák jó része kiküszöbölhető. Ezzel összefüggésben azt is meg kell jegyeznem, hogy a számviteli törvény és végrehajtási rendeletei sem térnek ki kellő részletességgel az államháztartás specialitásaira és szaporodó új jelenségeire, amelyekkel az ÁSZ észrevételei kapcsán is foglalkoztunk. Itt idézhetők az ÁSZ-nak az eszközök számbavételére, az analitikák hiányára, a legnagyobb költségvetéssel rendelkező tárcáknál a számlarend hiányára, a tartozásátvállalásokra, a követelések megvásárlására és értékesítésére, a finanszírozási műveletek és a hiányelszámolás terén mutatkozó szabálytalanságokra vonatkozó kritikai megállapításai. Nyilvánvaló, hogy ezekben a kérdéskörökben első lépésként a kincstár főkönyvének és az azt alátámasztó analitikus nyilvántartások összekapcsolásának nehéz feladatait kell megoldani. Az előrelépést tekintve örvendetes, hogy a Magyar Államkincstár könyvvezetési és beszámolási kötelezettségéről szóló kormányrendelet már elindította ezt a korszerűsítési folyamatot. Ami az egyes konkrét felvetéseket illeti, engedjék meg, hogy reagáljak néhány fontosabb, az ÁSZ által kifogásolt kérdésre.
A helyi önkormányzati normatív állami támogatások elszámolásával kapcsolatban meg kell jegyeznem, hogy a bruttó elszámolás elvét már az 1996. évi költségvetési törvény módosítása során biztosítottuk. Igyekeztünk tehát megfelelni annak az egyébként teljesen helytálló, az ÁSZ által is számonkért követelménynek, hogy az államháztartás pénzügyi rendszerében a bruttó elszámolás elvét teljes körűen érvényesíteni kell. A kezességvállalási korlátra vonatkozó ÁSZ-megállapítással egyetértve kezdeményeztük a zárszámadási törvényjavaslat 20. §-ának a módosító javaslattal történő kezelését.
Itt említem meg, hogy a kérdés megnyugtató és tartós rendezése érdekében benyújtottuk az állami kezességvállalás eljárásrendjét szabályozó kormányrendelet-tervezetet. Az 1995. évi garanciavállalásokkal kapcsolatban csak a pontosítás kedvéért teszem hozzá, hogy néhány konkrét, az ÁSZ által kifogásolt tétel nem tekinthető - álláspontunk szerint - garanciavállalásnak. Nem tudjuk elfogadni a befizetett 27 milliárdos MNB-adóelőleg visszatérítésére vonatkozó kritikát. Az MNB befizetett nyereségrésze osztaléknak és nem társasági adónak tekinthető. A törvényi értelemben a tárgynegyedévi előleget a tárgynegyedévben kell befizetni, és ezt legkésőbb a következő hónap végéig kell a tényhelyzetnek megfelelően módosítani. Véleményünk szerint ez azt jelenti, hogy ha veszteség mutatkozik, akkor az MNB-nek visszaigénylési jogosultsága van, melyet a tárgyév utolsó hónapjának 25. napját követően bármikor, de legkésőbb a megadott időpontig a tényadatokkal alátámasztva érvényesíteni.
Az Állami Számvevőszék által felvetett észrevételekre részletesebben a továbbiakban csak azért nem térek ki, mert mint önök is tudják, illetve ismerik, elkészítettük és külön kötetben önök előtt fekszik a pénzügyi kormányzat összefoglaló véleménye az ÁSZ által felvetett kérdésekről. Itt is szeretném megköszönni az ÁSZ nagyon alapos és előremutató, kritikáktól sem mentes munkáját, ami - azt gondolom - hozzájárul ahhoz, hogy javítani tudjuk a későbbiekben a költségvetési gazdálkodás színvonalát.
Tisztelt Ház! E rövid kiegészítésekkel meg kívántam könnyíteni az önök munkáját. Kérem a kormány nevében, hogy a benyújtott zárszámadási törvényjavaslatot vitassák meg, és a szükséges módosítások elfogadása után erősítsék meg. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
