KUNCZE GÁBOR
KUNCZE GÁBOR
KUNCZE GÁBOR belügyminiszter: Elnöknő! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! Úgy látszik, hogy ezt az interpellációt, ezt évente meg fogjuk ismételni a költségvetési irányelvek ismeretében már, de a kormánydöntést megelőzően, a költségvetési döntést megelőzően, illetve természetesen különösen azt megelőzően, hogy a parlament például az önkormányzati finanszírozással kapcsolatban állást foglalt volna az 1997. költségvetésben.
Ugyanakkor azonban nem árt ezekről a kérdésekről valóban beszélni, és képviselő úr ilyen jellegű felszólalásaiból mindig az a - számomra egyébként szimpatikus aggodalom - hallik ki, amit érez az önkormányzatok helyzete, az önkormányzatok jövőbeni lehetőségei, általában a magyar önkormányzatiság iránt.
Rögtön pontosítani szeretném azonban, hiszen nemcsak a felsorolt minisztériumoknak van az önkormányzatokkal kapcsolatban feladata, illetve tevékenysége, hanem például a közlekedési, hírközlési miniszter úrnak, amikor bizonyos támogatásokhoz pályázatot biztosít, a munkaügyi miniszter úrnak, amikor például a munkanélküliség önkormányzatokat érintő problémáival kapcsolatban a megoldásokat, esetenként a forrásokat biztosítja, például a népjóléti miniszter úrnak akkor, amikor az egészségüggyel kapcsolatos önkormányzati feladatokkal foglalkozik, de említhetem a Környezetvédelmi Minisztériumot, a Földművelésügyi Minisztériumot, a Művelődésügyi Minisztériumot.
Mindezt azért mondtam el, mert éppen ez az összkormányzati tevékenység az, ami a különböző helyzetek kezelését valamilyen módon megkísérli, és ennek során bizony-bizony figyelembe kell venni az államháztartás általános helyzetét is, és az ebből levezethető lehetőségek azok, amelyekkel nekünk számolnunk lehet.
Ugyanakkor azt is meg kell mondanom, hogy a költségvetési irányelvekben foglalt tételekkel én a magam részéről nem vagyok elégedett, és azzal a lehetőséggel - amit az irányelvek felvázolnak - én nem értek egyet, mert az a véleményem, hogy abban az esetben, ha az úgy tisztán valósulna meg, akkor az önkormányzatok valóban igen nehéz helyzetbe kerülnének.
És különösen a kis önkormányzatokról van itt szó, hiszen ezek az önkormányzatok, amelyek saját gazdálkodási lehetőséggel nem rendelkeznek, olyan kicsi az intézményeik száma, hogy az nem teremti meg számukra, például takarékossági intézkedések megtételének a lehetőségét, vagy éppen a méretük, vagy a polgáraik helyzete miatt nem képesek a saját bevételeiket olyan mértékben növelni, hogy a költségvetés helyzetéből rájuk háruló problémák megoldására valamilyen lehetőséget teremtsenek a maguk számára.
És éppen ez az a helyzet, ami miatt ők megkísérelnek a különböző támogatási csatornákon keresztül olyan bevételekhez jutni, ami a problémáik elősegítését lehetővé teszi, vagy ami a problémáikat megoldja, és ezért tartalmaz a költségvetés minden éven az önhibájukon kívül hátrányos helyzetű önkormányzatok támogatására előre megállapított összegeket, mert az is tény, hogy ilyen önkormányzat, amelyik a működési problémáit nem tudja maga megoldani, még nem került csődbe, mert ezeket ezen a támogatási rendszeren keresztül valamilyen módon kezelni lehetett. Az eddigi csődök tapasztalatai a korábban nem megalapozott - vagy akkor még megalapozott, de az idők folyamán helytelenné vált - döntések következményeként adódtak elő.
Ugyanakkor azonban a problémák ismertek, ezekre keressük - természetesen a kormány is és a Belügyminisztérium is - a megoldásokat. Az én véleményem szerint is csak olyan megoldások jöhetnek azonban számításba, amelyek a normativitás elveit megtartják - akár a fejlesztések, akár a támogatások esetében -, és megtartják annak a rendszernek a lényegét is, ami elősegíti, hogy az önkormányzatok a helyi közügyekben valóban saját maguk hozzák meg azokat a döntéseket, amelyekhez az információval is ők rendelkeznek ott, helyben, és amelyek tükrözik, természetesen, a helyi lakosság, a helyi polgárok akaratát, elképzeléseit.
Csak ilyen jellegű finanszírozási rendszerekhez tudom adni a nevemet. Kérem válaszom elfogadását. (Taps a bal oldalon.)
(15.20)
