KUNCZE GÁBOR

Teljes szövegű keresés

KUNCZE GÁBOR
KUNCZE GÁBOR belügyminiszter: Elnöknő! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! Ön, ugye, beszéde elején definiálta a kényszerbérlet fogalmát - már amennyire képes volt rá -, de mindenesetre ez azért érdekes, mert a törvény után a Belügyminisztérium közreműködött annak megvizsgálásában, hogy hány ilyen lakás van egyáltalán az országban. Természetesen ezt az önkormányzatok bevonásával tudtuk megtenni. Eleinte az adatok meglehetősen eltértek attól, amit a Kényszerbérlők Egyesülete mondott, nevezetesen a körülbelül 2000-es számtól. Kiderült, más lakásokat is idevettek, nemcsak azt, ami ténylegesen abba a körbe tartozik, amelyet képviselő úr is említett.
Egyébként 1995-ben a '94-es elhelyezésekre 28 millió forintot, a '95-ös utáni elhelyezésekre 71 millió forintot kaptak az önkormányzatok, és a '97-es költségvetésben a '96-os megoldásokra 100 millió forintot tervezünk beállítani. Az önkormányzatoktól kapott információink azt mutatják, hogy az önkormányzatok többsége meg tudja oldani a problémát '96 végéig, azonban azokban az esetekben ahol ez nem sikerülne, nem jogvesztő hatályú a december 31. határidő lejárta. Abban az esetben, ha a jelzés megérkezett az önkormányzathoz, de az önkormányzat a megoldást nem tudta megtalálni, akkor neki a törvényből adódóan továbbra is kötelessége ennek a megoldásnak a keresése. Ugye, adott esetben objektív okok miatt nem tudta, mert nem rendelkezik például rendelkezésre bocsátható lakással. Ez azt jelenti, hogy a megoldatlan ügyek áthúzódhatnak '97-re. Akkor is kötelessége az önkormányzatnak közreműködni. A költségvetés pedig úgy, ahogy eddig is, az akkori feltételekkel a megfelelő támogatásokat biztosítja.
Az a lényeg, hogy az ügyek induljanak 1996. december 31-ig. Köszönöm a figyelmet. Kérem a válasz elfogadását. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem