DR. KÖKÉNY MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

DR. KÖKÉNY MIHÁLY
DR. KÖKÉNY MIHÁLY népjóléti minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Kedves Képviselő Úr! Igaz, hogy az elmúlt öt évben a tébécés megbetegedések száma emelkedett, de hozzáteszem, hogy nemcsak Magyarországon, hanem több európai uniós országban is. A 4300 új beteg még nem drámai rosszabbodás, de természetesen ez egy figyelmeztető szám. Képviselő úr több ezerre becsüli az ismeretlenül közöttünk élő betegek számát, ezt a szakértők legfeljebb 10 százalékra teszik. Valóban 700 körüli tébécés beteg hal meg évente, de többségüket nem tébécéjük miatt veszítjük el, hanem kísérő betegségeik, májzsugor, szívelégtelenség miatt.
Tisztelt Képviselő Úr! 1995-ben 164 tüdőgondozó működött az országban és 4800 tüdőgyógyászati ágy. A gondozói hálózat szűkítéséről nincs szó, hogy mennyire nincs szó, csak példaként idézem Szabolcs megyét, ahol a megye 100 millió forintot fordít a tébécés betegek szűrésére és gondozására, mert ez közismerten az egyik legveszélyeztetettebb megye, és számos önkormányzat, így például a fővárosi is komoly összegeket fordít a röntgenpark felújítására, azonban azzal tisztában vagyunk, hogy a gondozók technikai felszereltségét központi intézkedésekkel is elő kell segíteni.
Ami a szűrővizsgálatokat illeti, ezeknek a sikere nem kapacitásbeli problémán múlik képviselő úr. Az 50-60 százalékos részvételi arány javítása csak a propaganda eszközeivel növelhető. Az egészségbiztosító ezt a szűrést egyébként térítésmentesen finanszírozza, itt a lakosság fegyelmén múlik a kérdés. A hajléktalanok betegsége sok gondot okoz. Azt már sikerült elérni, hogy a szállásra csak érvényes szűrővizsgálati lelettel lehet bekerülni. Elméletileg tehát fertőző beteg nem veheti azt igénybe, őket kórházba irányítják. A tuberkolózis egyébként gyógyítható betegség. A modern gyógyszerek birtokában nem kell nyolc hónapot kórházban feküdni. Hadd mondjam, hogy a gyógyítás alapvető szükségletei egyébként biztosítottak. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy az állampolgárok megtegyék azokat a lépéseket - egyébként utalok még egyszer a szűrésre -, amit viszont más helyettük nem tehet meg. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem