SASVÁRI SZILÁRD

Teljes szövegű keresés

SASVÁRI SZILÁRD
SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz): Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A magyar zenei élet Erdélyben, illetve Romániában 200 éves múltra tekint vissza. Az 1819-ben alapított Kolozsvári Konzervatórium küzdelmes évtizedeket tudhat maga mögött. Az intézmény az első világháború végéig működhetett. Utána a román hatóságok megvonták a Magyar Konzervatórium nyilvánossági jogát, így az átalakul 1929-ben Kolozsvári Magyar Magánkonzervatóriummá, és a Szentegyház utcában működött, működik Kolozsvárott. 1940-ben, a magyar fennhatóság alatt visszanyeri jogait, a vármegyeháza melletti volt magyar nagykövetség épületében. A háború után összevonják az 1919-ben alapított Román Konzervatóriummal, majd néhány év függetlenség után ma Gheorghe Dima Zeneakadémia néven funkcionál.
Az oktatás nyelve akkor még román és magyar, ma már csak román. A magyar diákok ragaszkodnak ahhoz, hogy zenei szakmájukat anyanyelvükön sajátítsák el, művelhessék. Talán furcsának tűnik, de a zeneelmélet, zenetörténet, összhangzattan, formatan és a többi mind anyanyelvhez kötött szaktárgyak. A zenei szakma anyanyelvi művelése pedig egy nép vagy népcsoport kultúrájának immanens, természetes része.
Az akadémia magyar diákjai levélben hívták föl figyelmünket arra, hogy a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián nem engedélyezték a magyar nyelvű oktatás beindítását.
Kérdezem: mit tett a magyar kormány azután, hogy tudomására jutott az említett fölháborító eset? Tisztelettel várom válaszát. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem