SASVÁRI SZILÁRD

Teljes szövegű keresés

SASVÁRI SZILÁRD
SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Én azt gondoltam, hogy ismerik ezt az esetet, hiszen ezt a levelet jó néhány olyan közjogi méltóság is megkapta, mint Göncz Árpád vagy a Magyar Köztársaság kormányának a vezetője is.
Én azt gondolom, hogy két oka is van annak, ami miatt ez az eset fölháborító. Az egyik oka az, hogy a romániai magyarság számára a most hatályos román tanügyi törvény legalább a tanárképzésben és a művészképzésben lehetővé teszi az anyanyelvi oktatást. Az akadémia vezetősége a romániai belső törvényeket sem tartja meg.
Azt, hogy az alapszerződésben aláírtunk egy olyan passzust, miszerint megtesznek minden olyan intézkedést, hogy az érintett személyek anyanyelvükön tanulhassanak és lehetőségük legyen nyelvi képzésben részesülni az állami oktatás keretei között minden szinten, formában és igényeiknek megfelelően, ez az alapszerződés tartalmazza. Egyikre sincs olyanfajta utalás, amit betartana a román kormány.
Én azt gondolom és ezt el kell mondanom, hogy az anyanyelv használatának a legfőbb biztosítékát a kulturális és területi autonómiában látom. S ezek után csak azt tudom kérdezni, hogy hogyan fogják számon kérni majd ezeket a pontokat, amiket említettem. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem