BURÁNY SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

BURÁNY SÁNDOR
BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy elöljáróban mondjak két mondatot a demagógiáról és Rákosi Mátyásról. (Derültség a kormányzó pártok padsoraiban.) Kedves Képviselőtársam, Torgyán József! Ha már egyszer demagógiát emlegetett, és más szemében felfedezni véli a szálkát, megkérem, vegye már ki az önéből a gerendát. (Derültség a kormányzó pártok padsoraiban.) Ez az első megjegyzésem.
És ha már szóba hozta Rákosi Mátyást, az ön beszéde alatt egyetlen frakció tapsolt, ők viszont lelkesen - majdnem azt mondom: felállva -, és ez a kisgazda frakció volt. Vesse kérem - ön - ezt a gyakorlatot össze a Rákosi-korszak gyakorlatával. (Derültség a kormányzó pártok padsoraiban.)
De térjünk rá a komoly dolgokra, tisztelt hölgyeim és uraim. A politikus legfontosabb feladata, hogy biztosítsa a társadalom egyensúlyban való, természetes működését. Mindnyájan tudjuk, hogy ennek legfontosabb alapja az, hogy a gazdaság egyensúlyban legyen. 1990 és 1994 között az akkori vezető politikusok szinte mindent megtettek azért, hogy a gazdasági egyensúlytalanság létrejöjjön.
És ha már tisztelt Torgyán József képviselőtársam dilettantizmust emlegetett, akkor hadd utaljak arra, hogy önök, mikor a kormányban benne voltak, az önök közreműködésével verték szét a mezőgazdaságot, amely ma sem tudja még megközelíteni az 1990-ben mutatott teljesítményét, a mi kétéves munkánk dacára sem. (Moraj az ellenzék padsoraiban.)
És igaz, hogy önök a kormányban csak rövid ideig voltak, még elgondolni is szörnyű, hogy mi lett volna, ha a teljes négy év alatt benne maradnak abban. (Derültség és taps a kormánypártok padsoraiban. István József közbeszól: Ez nem demagógia? Győriványi Sándor közbeszól: Ez volt a két év tapasztalata. Ez volt a két év kormányzásának eredménye. A te szöveged.)
Mindezeknek következménye volt, hölgyeim és uraim. Az volt a következménye, hogy a rossz gyakorlat folytatódott. 1990 és 1994 között az akkori vezető politikusok a jövőt elzálogosították. Ezzel az örökséggel a Horn-kormány nézett szembe 1994-ben. Kedves kisgazda képviselőtársaim, gondolom, meglesz a lehetőségük a vitában hasznos érveiket kifejteni, amennyiben lesznek ilyenek. A Horn-kormány magasra tette a mércét. (Derültség a Kisgazdapárt padsoraiban.)
Egész eddigi tevékenységét arra irányította, hogy az önök által elzálogosított jövőt a zálogházból kiváltsa. Ennek érdekében először is megállítottuk az eladósodási folyamatot. A fizetési mérlegben 1990 és 1994 között folyamatosan nőtt a hiány, mert egyre többet importáltunk, és egyre kevesebbet exportáltunk. A Horn-kormány megfékezte az import többletbeáramlását, és tevékenysége alatt az export dinamikusan nőtt. Ennek következtében - bárhogy is tagadják önök ezt az egyszerű tényt, el lehet olvasni a számokat - a fizetési mérleg radikálisan javult, mintegy 1,5 milliárd dollárral. Másodszor, megállítottuk az eladósodási folyamatot az államháztartás mérlegében. Még 1990 és 1994 között az államháztartás hiánya folyamatosan nőtt, 1995-ben ezt sikerült a GDP 4 százalékára leszorítani az 1994-es 6,2 százalékról.
Harmadszor, sikerült az eladósodást megállítani az ország nettó adósságállományában is, ez talán a legfontosabb. 1995-ben a pozitív folyamatok eredményeként 2,1 milliárd dollárral javult, csökkent az ország nettó adósságállománya.
Másodszor: kedves képviselőtársaim. Az elmúlt két évben sikerült a gazdaság versenyképességét javítani. Először is a beruházások támogatásával. Egyik legelső intézkedése volt az új Országgyűlésnek, hogy a társasági adó módosításával kedvezményezte a beruházási folyamatokat, ennek radikális, 18 százalékra való csökkentésével biztosította, hogy legyen elegendő forrás a vállalkozóknál arra, hogy beruházási folyamataikat elindítsák.
A második, a privatizáció. Ennek legfontosabb követelménye és mércéje ugyanis az, hogy létrejöjjön-e a régi helyett egy új tulajdonosi szerkezet Magyarországon. Nos, ennek érzékeltetése érzékeltetéseképpen bevételi oldalról egyetlenegy számot szeretnék az önök emlékezetébe idézni, ez pedig az, hogy az összes eddigi privatizációs bevétel több mint 60 százaléka esett a Horn-kormány első két évére.
(10.40)
Végezetül, de nem utolsósorban, a termelékenység is mintegy 10 százalékkal, ugrásszerűen javult.
Természetesen ezeknek a folyamatoknak ára volt. A termelékenységért fizetett ár a lakosság reálkeresetének csökkenése volt. Ezt az árat mindannyian sajnáljuk. Ennek mi sem örülünk. Tisztelt Képviselőtársaim! Egyről azonban nem szabad megfeledkezni: ez az áldozat - sajnos - elkerülhetetlen volt.
Harmadszor: kedves képviselőtársaim, az államháztartási reform beindításával komoly előrelépést tettünk annak érdekében, hogy ezt a jövőt a zálogból kiváltsuk. Az államháztartási reform legfontosabb mércéje az, hogy olcsó állam jön-e létre, vagy éppen ellenkezőleg, az állam drágán működik. 1994-ben például Csehországban az állami kiadások aránya a bruttó hazai termékhez képest nem haladta meg az 50 százalékot sem. Akkor ez a szám Magyarországon 60 százalék volt, tisztelt hölgyeim és uraim. Ezt fokozatosan csökkentettük az elmúlt két évben is, s ennek eredményeképpen jövőre ez a szám nálunk is az 50 százalék alá fog csökkenni.
A nyugdíjreform beindításával létrehozunk egy új rendszert, amely érvényesíti a felelősséget és a szolidaritást. A polgároknak végre módjuk lesz eldönteni, hogy milyen takarékossági formát választanak, módjuk lesz kiszámolni már ma, hogy a jövőben milyen nyugdíj illeti meg őket, és ennek megfelelően felépíteni életstratégiájukat. Ezek tények, hölgyeim és uraim.
Végezetül engedjék meg, hogy néhány szót szóljak erről a bizonyos mércéről. Félúton vagyunk, ez egy félidős értékelés. (Közbeszólás a jobb oldalon: Tévúton.) Ha önök számba veszik az elmúlt két év folyamatait, elolvassák a tényeket, s nem bízzák magukat saját fantáziájukra, akkor meg kell állapítaniuk a tárgyilagos elemzőknek, hogy időarányosan nem állunk rosszul. Mi magunk is elismerjük, hogy munkánkba csúsztak be hibák, önkritikusan szólt erről miniszterelnök úr is. Nincs takargatnivalónk.
Ezzel együtt a mérleg pozitív, az ország legfontosabb problémájában megtettük az első - és igen radikális és hatékony - lépéseket. A továbbiakban erre az együttműködésre kérem önöket, közös felelősségünk, hogy a haza jövőjét kiváltsuk a zálogházból, és ehhez kérem az Országgyűlés további támogatását.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem