DR. GICZY GYÖRGY
DR. GICZY GYÖRGY
DR. GICZY GYÖRGY (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Bár nincs jelen. Én azt gondolom, hogyha egy kormányzat tevékenységét valaki vizsgálni kívánja, akkor nyilvánvalóan kétfajta módszert is választhat. Egyfelől megnézheti annak az illető kormányzatnak egy-egy részterületre vonatkozó intézkedéseit a törvények végrehajtásának tekintetében, és így ítélheti az egyes részterületeken tanúsított magatartást, tevékenységét sikeresnek vagy sikertelennek, eredményesnek vagy eredménytelennek.
Én azt gondolom, hogy egészében is meg kell vizsgálni egy kormányzat tevékenységét, hogy az egyes részterületeken hozott döntések tulajdonképpen milyen üzenetet juttattak el - vagy juttatnak el - a magyar társadalomhoz, hiszen a kormányzat elsősorban a társadalomnak felelős, a társadalom egészének, hogy az adott társadalomnak a jövőbe vetett hite, bizalma, reménysége mennyire kerül veszélybe, vagy mennyire tud kibontakozni egy-egy kormányzat működése során.
Annál is inkább indokolt föltennünk ezt a kérdést, hiszen a demokráciának az egyik alapvető dokumentumában, az amerikai Függetlenségi Nyilatkozatban meglepően időszerű szavakat olvashatunk. Idézem: "Az alábbi igazságot magától értetődőnek tekintjük, tehát hogy minden ember egyenlőnek teremtetett, és hogy a Teremtő a születésünkkel egy időben bizonyos elidegeníthetetlen jogokat ruházott ránk. Ezek közé soroljuk az élethez, a szabadsághoz és a boldogsághoz való jogot. Ezen jogok biztosítása végett kormányokat hívunk életre az emberek között, hogy a rájuk ruházott hatalmukkal a kormányzottak megelégedését szolgálják. Ha valamelyik kormányzat szembeszegül ennek a célnak, a népnek jogában áll leváltani a kormányzatot, vagy megszüntetni azt, és újat alakítani." Eddig az idézet.
Ezért gondolom én azt, hogy érdemes föltenni a kérdést: mennyire elégedett a társadalom, mennyire szolgálja ez a kormányzat a kormányzottak boldogulását? Különösen indokolt ez a kérdés akkor, amikor egy rendszerváltoztató társadalom nehézségeivel küzd, és a társadalom minden rétegét megrázza, és a kormányzatot érintő minden szférát mérlegre teszik az alapvető és gyökeres változások.
(10.50)
Egy dolog a miniszterelnök úr beszámolójából egyértelműen kiderült. Nevezetesen az, hogy a miniszterelnök úr a saját kormányzati munkájával elégedett. Természetes, hogy egy jól végzett munka után is az emberben felmerülhetnek - ha szellemi igényei vannak - bizonyos kritikai szempontok, hogy talán mégsem tökéletes az, amit eddig sikerült elérnie, amit alkotott. A miniszterelnök úr azonban a kormányzati eredményekről szóló beszámolójából ezt mellőzte.
Én azt gondolom, hogy a miniszterelnök elégedett, a parlament kétharmad része is elégedett, de lassan már Magyarországon csak ez az egyetlen terem marad, ahol kétharmados az elégedettek sokasága. Vajon minek alapján elégedett a miniszterelnök úr? Úgy tudjuk, hogy a mentősök elégedetlenek, a tűzoltók és a katonák elégedetlenek, az egészségügyi dolgozók, a pedagógusok elégedetlenek, a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete ugyancsak elégedetlen, az önkormányzatoknak minden oka megvan az elégedetlenségre, a magyar családok ugyancsak elégedetlenek. A kétharmados törvény nyomán létrejött médiatörvény pályázata során szereplő médiaelnökök és médiatestületek egyaránt elégedetlenek. Az egyházak elégedetlenek, a mezőgazdasági termelők ugyancsak, a kis- és középvállalkozók - azt gondolom - sorsa ellehetetlenült. De ugyanakkor a miniszterelnök úr azért válaszolt erre a kérdésre, és azt mondta, hogy az Európai Unió tagországai viszont elégedettek.
Úgy gondolom, minden ország elégedett lehet a kormányfővel - a magyar kormányfővel - minden ország, ahol nem ő a miniszterelnök. Magyarország is elégedett lenne, ha ez volna a helyzet. (Taps az ellenzéki padsorokból.) Hogy ítéli meg ezt a társadalom? Az Európai Unióra hivatkoztak. Éppen az Európai Unió felkérésére vizsgálták meg azt, hogy a magyar lakosság hány százaléka, a magyar családok milyen arányban mondhatók reménykedőnek a rendszerváltoztatásban ennek a kormányzatnak a munkájában. A magyar családoknak több mint a 60 százaléka negatívan ítéli meg a megtakarítási esélyeit, a magyar családok 96-97 százaléka minden eszközzel megpróbálja mérsékelni a kiadásait, csökkenteni a fogyasztását, ezért a feketegazdaság területén vásárol. A szegénységi küszöb növekszik. Arról beszéltek, hogy itt tulajdonképpen jó a nemzetközi megítélés, de azt hiszem, hogy az Economist legutóbbi, szeptemberi számát nem olvasta a miniszterelnök úr, ahol éppen arról van szó, hogy a külföldi tőkebefektetők kockázati szintje, aránya szerint Magyarországhoz képest 9. helyre jutott, kilenc hellyel előzi meg pontosabban Csehország Magyarországot a tőkebefektetési - tehát a külföldi tőkebefektetési - kockázat szempontjából, és 8. helyre került Csehország. (Dr. Torgyán József: Talán nem oroszul volt írva.)
Én azt gondolom, hogy ez jelzi azt, hogy végső soron nem olyan pozitív a külföld megítélése sem. Itt sokszor felháborodottan kísérik kormánykoalíciós képviselőtársaim azokat a megnyilatkozásokat, amelyek az ellenzéki padsorokban fogalmazódnak meg és arra vonatkoznak, hogy Magyarországon egy nagyon igazságtalan helyzet alakult ki, éppen a kevesek meggazdagodása és az egyre nagyobb rétegek elszegényedése révén. Felháborodnak arra is, ha bizonyos fajta pártállami tendenciák felerősödését véljük felfedezni a kormányzati munka területén. Hát akkor engedjék meg, hogy egy külföldi orgánumot idézzek. Éppen a miniszterelnök úr olaszországi látogatása alkalmával, még februárban a La Republica írta, hogy a kelet-közép-európai országokban visszatérnek a hatalomba a régi kommunisták, ezekben az országokban; a századvég legnyugtalanítóbb fejleménye, amit tulajdonképpen a Nyugat érthetetlen közönnyel vesz tudomásul.
Proudhon híres mondása, hogy "minden tulajdon lopás", talán sehol sem annyira igaz, mint Varsóban, Budapesten vagy Bukarestben. A szerző szerint ugyanis Lengyelországban a privatizált cégek 65 százaléka, Magyarországon 70 százaléka, Romániában 80 százaléka a volt kommunisták kezébe került. (Taps a Független Kisgazdapárt soraiban.) A cikk szerzője, Sandro Viola rámutat, hogy csaknem negyven évi újságírói pályája során még sohasem találkozott a társadalmi-politikai átalakulásnak ilyen képmutató és cinikus megjelenési formájával. Én úgy gondolom, hogy ezek a típusú megnyilatkozások is igazán gondolkodóba kellene, hogy ejtsék a kormányzatot, a kormányzati tisztségviselőket és mindenekelőtt a miniszterelnököt.
Milyen az erkölcsi üzenete a társadalom irányában ennek a kormánynak? Mi az a szellemi tartalom, amelyet eljuttat éppen az igazságtalan viszonyok következtében ehhez az országhoz? Én azt gondolom, hogy miniszterelnök úr hivatkozott a püspöki kar közelmúltban megjelent körlevelére, és szinte sajátjának gondolta ezt - tehát egyetért az itt elhangzó és megfogalmazott problémákkal -, akkor azt gondolom, hogy amikor miniszterelnök úr ezt az álláspontot kifejtette, akkor nem eléggé alaposan olvasta el a püspöki kar körlevelét, amely éppen statisztikai adatok és komoly hatástanulmányok nyomán állapítja meg, hogy éppen azért van igen rossz erkölcsi üzenete ennek a kormányzatnak, mert két tényező egyszerre jelentkezik, az elszegényedés és a jogtalan vagyonszerzés, és úgy tűnik, hogy miközben a szegénység elkerülhetetlen, addig a jogtalan vagyonszerzés csak kevesek kiváltsága lesz. Ez pedig azt az üzenetet juttatja el a társadalomhoz, hogy nem érdemes igazán munkával, erőfeszítéssel, építéssel és az ország jövőjével foglalkozni.
Végül pedig a legfájdalmasabb pontosan az, hogy akkor, amikor megköszöni miniszterelnök úr - egyébként ez egy szép gesztus - a magyar társadalom áldozatvállalását, akkor hadd tegyem hozzá, mégiscsak azt kellene megvárni egy kormányzati munka sikerességének megítélésénél, hogy vajon a társadalom köszönetet tud-e mondani ilyen körülmények között önnek és a kormányának.
Jövőnket veszélyeztető kormányzati politika zajlik, hiszen éppen azokat a kitörési pontokat hagyja figyelmen kívül és veszélyezteti ez a kormányzat, amely talán Magyarországnak korábban mégiscsak jelenthetett valamit.
Úgy gondolom, a tudományos és a kutatásfejlesztésre használt összegek mérhetetlen csökkenése, az innovációra fordított erőfeszítés minimális mértéke nem teszi azt lehetővé, hogy Európa fejlett országai között Magyarország éppen a szakképzettsége, tudása, ismeretei révén egyenrangú partnerként vegyen részt a versenyben.
(11.00)
A kormány elmúlt kétéves működése során - s ezt külön ki szeretném emelni - a közoktatás és a felsőoktatás állami finanszírozását, reálértékét folyamatosan csökkentette. Az oktatási intézményeknek napi harcot kell vívniuk létesítményük fenntartásáért, az új közoktatási és felsőoktatási törvény elfogadásával. A minőségi szemléletet felváltotta a mennyiségi szemlélet. Iskolákat zártak be. Az oktatók, tudományos kutatók jelentős részét elbocsátották, azok közül sokan külföldre távoztak. A hallgatók oktatásban való részvétele egyre elviselhetetlenebb költségeket jelent a családok számára. Idén 8 százalékkal csökkent Magyarországon a felsőoktatási intézményekbe jelentkezők létszáma. A hallgatóknak csupán 6 százaléka látja pénzügyileg tervezhetőnek a hátralévő éveit az egyetemeken. Megszűnt itt is az esélyegyenlőség. Az ifjúságnak sincs világos jövőképe, pedig ha az ember áldozatot hoz, ha egy társadalom értelmes áldozatot hoz, akkor csak a jövőért, az ifjúságért, a felnövekvő nemzedékért teheti, és nem ezért a kormányért, igen tisztelt miniszterelnök úr. (Taps.)
Én azt gondolom, hogy ma Magyarországon az a család, amely több gyermeket vállal, az a szegénység útját választja. Ez pedig a lehető legrosszabb üzenet a nemzet számára, az életben maradás, a jövő és a fejlett országokhoz való csatlakozás tekintetében. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzék padsoraiban.)
(Az elnöki széket dr. Kóródi Mária, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
