DR. KÁDÁR BÉLA
DR. KÁDÁR BÉLA
DR. KÁDÁR BÉLA (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Miniszterelnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy a miniszterelnöki expozé körülbelül egyharmadnyi részében az elmúlt kormányzati ciklussal foglalkozó részéért nagy elismerésemet fejezzem ki, hiszen végül is ez az előző kormányzati ciklus jelentőségére hívja fel a figyelmet. Miniszterelnök úr expozéja egy régi, az elmúlt húsz-harminc évben gyakorta előadott dal emlékét hozta vissza: A mi osztályunk, a mi kormányunk mindenütt az első című dalt. Megtudtuk, hogy ez az első kormány a magyar történelemben, amely szembenéz a tényekkel, őszinte, és bátran bevallja hibáit. Ez bátorít fel engem arra, hogy most hozzászóljak ehhez a félidős beszámolóhoz. Ez ideig is nagyon sokszor kisebb társaságban, szűkebb nyilvánosság előtt részvétemet fejeztem ki miniszterelnök úr tanácsadóinak, szakértőinek beszéd-előkészítő tevékenysége kapcsán, bár sokan felhívták a figyelmemet, hogy inkább irigykedjek miniszterelnök úr képzelőerejére és improvizációs készségére. Most a felszólításnak megfelelően az ellenzék részéről szeretnék egy kicsit hozzájárulni a kormányzati munka tevékenységének a javításához, és utalni néhány kitételre, amely egyáltalán nem fedi a valóságot az elmúlt időszakról se, a jelenről se, s amely félrevezető információk alapján valóban nehéz egy kormányt és egy országot vezetni.
Üres kasszáról szólt, miniszterelnök úr. Igen, üres volt a kassza 1990. május 31-én, 800 millió dollár volt benne; amikor a következő kormány, a Boross-kormány átadta, a jegybank arany- és devizatartalékainak állománya 6,4 milliárd dollár volt. Hogy is viszonyul ez a két szám egymáshoz?
(11.50)
Sodródó eladósodásról beszélt, miniszterelnök úr. 21 milliárd dollár volt 1990 májusában az ország adósságállománya, 26,4 volt 1994. július 30-án. Annak 80 százaléka, azaz 21 milliárd dollár terhelte az államot és a Nemzeti Bankot. Hol van itt a sodródó eladósodás?
Miniszterelnök úr beszélt óriási mértékű államháztartási deficitekről, még egy számot is mondtak szakértői, hogy 9,4 százalék a bruttó jövedelmekhez, az úgynevezett csúnya GDP-hez viszonyítva. Ilyen számról a magyar pénzügytörténet nem tud. Akkor már hadd jegyezzem meg, hogy 1990 és 1994 átlagában, az első kormányzati ciklus átlagában az államháztartási deficit összjövedelmekhez viszonyított aránya nem érte el annak 5 százalékát. Az elmúlt két évben, az 1995. évi 6,5 százalék és az ez évre várható 5 százalék után ez bizony olyan 5,6-5,7 százalék körül fog mozogni. Nos, nem hiszem, hogy itt bármifajta mutogatásra volna lehetőség.
Szólt, miniszterelnök úr, arról, hogy milyen robbanó erejű megtakarítás-növekedés bontakozott itt ki. Hadd jegyezzem meg, hogy 1994-ben, amikor tetőzött a megtakarítási hányad, 340 milliárd forint körüli volt a lakossági megtakarítások összege. Azóta az infláció közel 60 százaléka '94. június 30-a és körülbelül a jelenlegi állapot között, tehát az ez évi megtakarításoknak 500 milliárd forint fölött kellene lenni, ha ugyanazt a szintet érné el, mint 1994-ben. Erről szó sincs. Nem szerencsés ez a propaganda, hogy soha nem látott szintet értek el a megtakarítások. Igen - csak az infláció üteménél szerényebb ütemben nőttek. Ez viszont nem a lakosság jövőbe vetett bizalmának a jele.
Tisztelt Miniszterelnök Úr! Nem akarok végigmenni. Tizenegy pontban láttam igen súlyos és pillanatok alatt illusztrálható, számszerűsíthető hibákat ebben az expozéban. Ha több időm lenne, hogy a kormány munkáját most kritikai megjegyzésekkel támogassam, akkor ezt előadnám, miként Torgyán elnök úr az ő 40 pontjáról is lemondott, a fennmaradó résztől én is eltekintek.
Hadd jegyezzem meg, hogy amilyen javulás tapasztalható a makropénzügyi mérlegekben, azért a társadalom rendkívül súlyos árat fizetett a gazdaságban, az oktatásban, a kultúrában, a jövőépítésben. Az önök kormánya tulajdonképpen azt mondhatja legfeljebb el, hogy a korábbi pénzügyi deficitek egy részét átalakította társadalmi deficitté, szinte valamennyi társadalmi területen. Hát ez nem valami óriási teljesítmény. A masszőr is át tudja a súlyfölösleget innen vagy oda, a test különböző részein csoportosítani, de ettől a testsúly még nem csökken.
Igazi javulást, jövőépítést nem látunk, és sajnálatos módon miniszterelnök úr első félidőről szóló expozéjában sem világosodott meg számomra az, hogy mi is volt ebben az elmúlt két évben olyan tevékenység, amely előkészíti az ország helyzetének a javítását. Ez a kormány nem az országot kormányozta, hanem több-kevesebb sikerrel, párton belüli, koalíción belüli és egyéb konfliktusokkal töltötte az idejét. De ezt az országot a század rendkívül súlyos öröksége után végre kormányozni kell. S amíg ezen a hatékony, jövőépítő kormányzás ideje el nem jön, addig nem veheti zokon a kormány, ha azt mondjuk, hogy ma az országnak egyik legsúlyosabb problémája és gondjainak egyre nagyobb hányada maga a kormányzati tevékenység és maga a kormány.
Meg szeretném kérdezni tisztelettel, nem lenne mód esetleg akár most a miniszterelnöki válaszban a mai napon arra, hogy olyan helyzet alakuljon ki, legalább a második félidő hátralévő részében, hogy a következő magyar miniszterelnöknek 1998-ban ne azzal kelljen kezdeni az expozéját, hogy kormányunk rendkívül súlyos örökséget vett át? Ehhez kívánnék én némi sikert az országnak, mert egyébként csak részvétet kell kifejeznem, nemcsak a szakértőkért, hanem az ország népének is.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzék padsoraiban.)
