DR. MAGYAR BÁLINT

Teljes szövegű keresés

DR. MAGYAR BÁLINT
DR. MAGYAR BÁLINT művelődési és közoktatási miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban reagálnom kell az itt elhangzottakra, amelyek elhangzottak a teremben. De nemcsak ezekre, amelyek itt elhangoztak, hanem azokra az állításokra is, amelyek, mondjuk, hónapok óta vagy akár évek óta elhangzanak, valóban olyan valótlan állítások, olyanfajta jóslatok, amelyekkel megpróbálják a közvéleményt rémisztgetni vagy hiszterizálni.
Talán föl lehetne idézni, hogy hány ellenzéki képviselőtársam, vagy akár adott esetben kormánypárti képviselőtársam milyen jóslatokat tett az elmúlt időszakban arról, hogy mekkora lesz a pedagógus-munkanélküliség és hány pedagógust fognak elbocsátani. 60 ezer volt a csúcsszám ebben a versenyben, amelyet önök elindítottak. S utána, ahogy a közoktatási törvény módosítása elfogadásra került, még az utolsó napon is 10 ezres volt a legalacsonyabb szám, amit önök közöltek, hogy ennyit a törvény nyomán el fognak bocsátani.
Ezzel együtt a jelenlegi adatok azt mutatják, hogy a tavalyi pedagógus- munkanélküliség, ami körülbelül ötezer fő körül volt, nyáron a munkaügyi statisztikai adatok szerint körülbelül 8 ezer fő körül volt a munkanélküliség (Közbeszólás bal oldalról: Egyharmada.) Nem egyharmada, ne haragudjon, ne haragudjanak - ez a növekményt jelenti. Gondolom, ha önök egy törvénynek a hatásáról vitatkoznak, akkor a pótlólagos hatásról, a plusz hatásról kell vitatkozni. Ráadásul, amikor meghirdettük, hogy végkielégítésre az önkormányzatoknál milyen pályázatokat lehet benyújtani, ha éppen az önkormányzatok pedagógusokat akarnak elbocsátani: 3250 főre érkezett pályázat, meghosszabbított határidővel együtt. A 3200 valahány főnek körülbelül a fele volt az, amely ténylegesen pedagógust érintett. Ennek, a maradéknak egy másik fele korengedményes nyugdíjazási rendszerben érintett pedagógusokat jelentett.
Egy olyan időszakban, amikor a nyugdíjreform keretében a nyugdíjkorhatárt emeljük, akkor ez egy jelentős kedvezmény, amit egy ilyen strukturális átalakításnál adni kellett. Arra a kihívásra, arra a feszültségre egy választ kellett adni, amely abból adódik, hogy a demográfiai viszonyok úgy alakulnak Magyarországon, hogy az elmúlt tíz év során 300 ezerrel csökkent az általános iskolai tanulók száma, miközben a tanárok száma 4-5 százalékkal növekedett. Tehát egynegyedével csökkent az általános iskolai tanulóknak a száma.
Elnézést kérek, még egy megjegyzést tennék. Több száz iskola bezárására nem kerül sor. Dobos Krisztina, szívesen látnék egy ilyen listát, ha tud. Mert mondjuk, ha két iskola intézménytársulás alapján közös iskolává válik, az eggyel csökkenti kvázi a statisztikában az iskolák számát, mikor megmarad az épület, megmaradnak a tanárok, megmaradnak a tanulók is ugyanabban az iskolában, tehát működik ott az oktatás, és ilyen értelemben nincsen több száz iskola bezárásáról szó.
Ami a pedagógusoknak a bérét illeti, valóban, ez a vegyes finanszírozási rendszer nem garantálja azt, hogy ha kormányzati szinten történik egy megállapodás, azt az önkormányzatok szintjén is teljesíteni lehet. Ez ebből a rendszerből adódik. Ugyanakkor szeretném megemlíteni, hogy a közoktatási törvény jó néhány új kedvezményt is biztosított a pedagógusok számára. Például a kedvezményes könyvvásárlásnak a lehetőségét, amelyre a következő költségvetési évtől 1,7 milliárd forintnak a csökkentett része lesz alkalmazható, amelyből, mondjuk, levonják az adókat, tehát körülbelül egy olyan 1 milliárd, 1 milliárd 200 millió forintos összeg az, amely a pedagógusoknak eddig még nem létező, először létező támogatását jelenti. (Taps a kormánypárt padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem