DR. SZABÓ ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN művelődési és közoktatási minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Sümeghy képviselő úr felszólalásának jelentős része a gazdaság ügyeivel foglalkozott, de volt egy olyan kitekintése az oktatásra, amelyben az oktatás leépüléséről beszél.
Tisztelt Ház! Rendkívül látványos és jól hangzó egy ilyen kijelentést tenni, de szeretném megkérni tisztelt képviselőtársaimat, hogy legalább egy kicsit próbálják indokolni az ilyen kijelentéseket.
Az oktatásra fordított költségvetési kiadások az 1997. évi költségvetés tervezetében reálértékben is növekszenek. Az iskolák száma, mint Garay képviselőtársam az imént a statisztikákat idézte, egyáltalán nem csökkent, illetőleg a szakmunkástanuló kategóriában csökkent, ami helyes, mert ez a koncepcióval összhangban van, és jelentős mértékben növekedett a gimnáziumok száma.
A pedagóguslétszám-leépítések minden előzetes jóslás ellenére háromezerkétszáz-valahány főben stabilizálódtak, és ebből üres álláshely megszüntetése és korkedvezményes nyugdíjazás volt a többség. Tehát nem történt más, mint hogy a fogyó gyermeklétszámmal nem arányosan, csak a fogyó gyermeklétszám ellenére nem engedték tovább növekedni a pedagógusok létszámát.
A közoktatási törvény pedig lépéseket tett és anyagi erőforrásokat rendelt a pedagógus szakma professzionalizálódása irányába, stabilabbá tette a közoktatás finanszírozását, elkülönített pénzalapot hozott létre a pedagógiai tartalmi fejlesztésekre. Tessék mondani, hol épül le a közoktatás? Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem